Gergely Tamás: Stockholmi abszurd (7)
Ágyékához kap
Szóval, hogy idegen lábbal seggbe rúghatom-e a bibliás öregembert, ez volt a kérdés. De ha jobban megnézem, mintha túl telt lenne, túl formás, gömbölyű… mármint a láb, a kölcsön lábam.
Mint a villámcsapás ér a felismerés:
„Te jó…”, hogyan is sikoltsak fel – az istent emlegetni nem lehet, a slágerbe át nem mehet a felkiáltás, marad hát a „Tejó!”
„Tejó, mondom, hiszen ezek női lábak leszenk!”
Vegetativ idegrendszeri gyorsasággal az ágyékomhoz kapok.
„Megvan”, mondom és egy felszabadult sóhajt eresztek meg.
(Folytatjuk)