Árnyék

Lehet, hogy önökkel nem fordult még elő ilyesmi, de a saját árnyékom előttem feküdt a földön. Késő éjszaka volt, és hazafelé siettemben fedeztem fel ezt a nem mindennapi jelenséget. (Ugyanis nappal nem figyel az ember ilyesmire.)
A villanyoszlopok rendszeres távolságra követték egymást, és én élveztem, ahogy egyik oszloptól a másik felé haladva az árnyékom nőtt és homályosodott, majd mikor a lámpa alá értem, eltűnt, aztán újra nőtt és újra eltűnt, újra nőtt…
Nos, milyen vagyok?, elemeztem az árnyékom: kicsit hosszú a nyakam, kicsit hosszú a testem, kicsit hosszú a lábam.
Annyira belemerültem az árnyékom bámulásába, hogy még a lakásom mellett is elhaladtam. Vigyorogva fordultam vissza, ez az árnyék-figyelés jó arra, hogy a hosszú gyalogúton leköthessem a figyelmemet. Máskor is ezt fogom tenni.
A felfedezés örömével értem haza, az sem érdekelt, hogy valahol elhagytam a táskámat.

Szerkeszti: Bölöni Domokos

1. gt:
   2016. július 19. 08:14

   Mert annak nem volt árnyéka, nyilván…