„ Egyik este Márta készítette a vacsorát, terítéshez gyertyát is gyújtott.
-Minek ez? Legalább a pénteket várd meg-mondta Gábor.
-Szeretem, ha gyertyák vannak az asztalon.
Bár jóval tovább tartott, mint amikor Gábor főzött, megérte a várakozást, Mártának a főzéshez is több türelme volt. A közelben voltak a jegyzetei, most kézbe vette őket. Lapozgatott bennük, míg megtalálta, amit keresett.
-Ezt hallgasd meg, a legújabb gyöngyszem Ms Ellistől.” Mi pozitív gondolkodású nép vagyunk, ennek köszönhetjük sikereinket is. Mindenkinek, aki itt akar boldogulni, el kell sajátítania ezt a gondolkodást.” Na, mit szólsz hozzá?
-Miért csodálkozol annyira, ilyenek-mondta Gábor.-Hát nincs benne az alkotmányban is, hogy minden amerikainak joga van a boldogsághoz? Csak ez számít nekik, az alkotmány.
-Senki nem ismeri az alkotmányt. Ms Ellis biztosan nem.
-Tudod, hogy mindentől irtóznak, ami nem úgy néz ki, mint egy teddy bear. Láthattad, minden lakásban van belőlük egy tucat.
-Azért ehhez pofa kell. Ott az a sok nyomorúság, olyan gondokkal, amikről Ms. Ellis nem is hallott, és akkor a boldogságról tart nekik előadást. Márta kötötte az ebet a karóhoz. A jó ízlés, az hiányzik az ilyen Ms. Ellis-félékből. Talán most mészárolják le a családjukat, vagy a maláriások , a földön fekszenek és legyek borítják őket. Bármi elképzelhető, nyisd ki a televíziót, láthatod. Több a gyilkos és diktátor, mint azelőtt. Ms Ellis pedig azt akarja elhitetni velünk, hogy elég, ha pozitívan gondolkodunk.”
A kiábrándult emigráns szemével láttatott Amerika regénye ez egy fiatal, magyar zsidóról, aki New Yorkba megy, hogy regényt írjon, de bele sem kezd. A hiánytalan bőség és optimizmus országában szenved. Főleg attól, hogy nincs pénze, de belesimulni sem sikerül ebbe a pocsolyaszagú álomvilágba. Néhol munkát kap egy redőnyösnél, néha postai kézbesítőként alkalmazzák, de nincs esélye, hogy kitörjön szegényes életformájából, még a változó leányokkal sem, akivel összeveti őt a sors. Nincs odakint sem kolbászból a kerítés, ezt sugallja a regény minden lapja. Bruck András stílusa olvasmányos, szkeptikus, de szenvtelen és tárgyilagos beszámoló a Nagy Amerikai Álomról, ahol még Epiktétosz sem érezhette volna maradéktalanul boldognak magát. Cselekményszerkezete a problémaföloldás felé halad, de nincs irgalom. A történetváz hiteles, sőt realista. Cselekménye az elbeszélt, megformált történet nem kínál semmi pozitívat. Napi ötven dollárból, amit redőnyszereléssel keres, csak fájdítja szívét, mert első munkája egy szeretetotthonban kezdődik, ahová a fitt amerikaiak dugják elfekvő szeretteiket. Igaz, máskor jeshívába mennek dolgozni, de ennek a mellékszálnak sincs pozitív kicsengése. Kiábrándult regényt írt Bruck András, s ez a kiábrándulás az amerikai álomra vonatkozik, ahol a kapcsolatok is felszínesek. Minden elbeszélésében történik valami. Ez a történés hol látványosabb, hol észrevehetetlen, hol fizikai reakció, hol csupán lelki folyamat. A sztori valahol az ezerkilencszázhetvenes évek Amerikájában játszódik, de a cselekmény, a megformált történet nem ad ehhez különösebb fogódzkodót. A kiinduló és a zárópont nem sokban különbözik egymástól, a változások végeredménye nem sokban különbözik a kezdettől. Az eseményszerkezet lefedi a regényszerkezetet, Bruck András minden mellékszereplővel kapcsolatos epizódot kibont, nem hagyja kétségek közt az olvasót. Hiába, egy álommal szegényebbek lettünk, hiába vezeti a sors a főszereplőt munkahelyről munkahelyre, lánytól lányig, valami mindig visszatartja, hogy azonosulni tudjon az amerikai életérzéstől. A totális kiábrándulás regénye ez. Hova tovább innen?-kérdi utolsó szavaival a regény hőse, ami számunkra is elgondolkodtató, illetve azok számára, akik nem Magyarországon keresik a boldogulást. Gyötrelmes az, hogy az elkövetkező évtizedekben migránsok milliói keresik majd a megváltást idegen országokban.

Részlet:

Sue-val egy tetőterasz partin ismerkedtem meg. A címet egy ismerőstől kaptam, biztatott, menjek csak nyugodtan, sokan lesznek, senki nem fogja megkérdezni, hogy kerültem oda. Sue szólított meg, úgy üdvözölt, mint aki évek óta ismer. De ehhez már hozzászoktam, minden amerikai ilyen, úgyhogy nem ért váratlanul. Az első mondatok harsánysága után meglehetős erőfeszíté- sembe került tovább terelni a beszélgetést. Sue izgettmozgott, egyáltalán nem figyelt, aki elsétált mellette, annak odaköszönt és utána percekig tartott, mire ismét észrevett. Mintha valami nagy baj érte volna, annyira modortalan volt. „Őrült magyar, a magyarok mind ilyen őrültek?”, ezt hajtogatta egész este. Már csak néhányan lézengtek, de még maradni volt kedve, és amikor én is menni készültem, visszatartott. Időnként odajött és akkor mindig megdicsért valamit. Az időt, a házigazdát, a szervezést, a kilátást. Terhemre volt a sok lelkendezés, de nem mutattam. Az utolsók között mentünk el. A taxiban Sue az egyik oldalon ült, én a másikon, mindketten szorosan az ajtó mellett. Emlékszem, a Broadwayig még követtem a taxi gyakori irányváltásait, aztán feladtam, nem figyeltem tovább. Egy turbános indiai vezetett, szemmel láthatóan fogalma sem volt, merre jár. Talán aznap érkezett Kalkuttából. Mégis a jó irányba tarthatott, mert Sue békésen ült. Örültem, hogy a pénzéért nem akart első osztályú szolgáltatást kierőszakolni. Ez volt az első jele tőle némi finomságnak. 160685_NewYorkba zárva_2016-May-17.pdf May 17, 2016 7. page 8 Azon gondolkodtam, hogy miért hívott fel magához. Nem volt sem felajzott, sem kíváncsi, sem kétségbeesett, de undok vagy kedves sem. Miután kielégül, majd sírva kiönti a szívét – nem jutott jobb magyarázat az eszembe. Azt hiszem, néhány percre el is aludtam. Arra nyitottam ki a szemem, hogy a taxi a ház előtt nekihajtott egy szeméttartónak, amely az utca közepén állt felborulva. Miközben Sue a pénzt kereste elő, az indiai a kocsi elejét vizsgálgatta. Aggódva magyarázta, hogy nem az övé, csak béreli. A kapuból visszanéztem, még mindig ott guggolt, és a kárt tanulmányozta. A lift előtt egy hajléktalan feküdt, bűzlött tőle az egész lépcsőház. Amikor átléptem rajta, kinyitotta a szemét, köszönt, aztán böfögött egyet. Sue olyan hangon szólt hozzá, mintha örült volna, hogy ott van. A liftben valamit magyarázott, hogy a kormány tehet róla, de engem csak az érdekelt, hogy nála is ilyen büdös lesz-e. „Több együttérzés és kevesebb képmutatás, az kellene, de majd gondunk lesz rá”, ezt mondta, nyilván még mindig a kormányt bírálva, aztán kinyitotta az ajtót. Azonnal a fürdőszobába mentem. A kádról tenyérnyi darabokon hiányzott a zománc, és a fal is mállott mindenütt. A rossz szagon csak némileg segítettek a polcon sorakozó kozmetikai szerek és az illatosított virágleve lek, amiket Sue egy kis kosárban tartott. A műanyag zuhanyfüggönyön elfért az összes kontinens, ajándékba kaphatta, senki nem választ magának ilyet. Megnyitottam a csapot és hideg vizet fröcsköltem az arcomra. Már bántam, hogy feljöttem. A kopott tükörben sápadtnak, nyúzottnak láttam magam. A szobából behallatszott az üzenetrögzítő, aztán mintha ágyazás zajait hallot- 160685_NewYorkba zárva_2016-May-17.pdf May 17, 2016 8. page 9 tam volna. Jó lett volna még inni valamit, reméltem, hogy Sue tart otthon italt. De legszívesebben egyedül lettem volna, hogy olyan dolgokról álmodozzam, amelyek már sosem térhetnek vissza. Talán megtörténniük sem lett volna szabad, most pedig kitörölhetetlenül követtek mindenhova. A mexikói pincér odajött, megkérdezte, akarok-e még valamit. Azt mondta, látja, hogy fáradt vagyok, nyilván nehéz este van mögöttem. Kértem még egy kávét. Azonnal hozta, aztán elmesélte, hogy a nagyapja ismert egy folyadékot, ami még a halottba is életet ver. Sajnos váratlanul megbetegedett és titkát magával vitte a sírba, pedig meg- ígérte, hogy örökségként rá és a többi unokájára hagyja. Az asztalnál ülő három férfire mutattam. – Azok ott a testvérei? – Nem, de kettő rokon, a harmadik pedig közeli ismerős. – Kár azért a csodaitalért. Biztos, hogy senki nem ismeri a receptet? A mexikói megrázta a fejét. – Nagyapa nem árulta el senkinek. Azt mondta, a szegény embert mindenki becsapja, úgyis másé lenne a haszon, a végén még pénzért kéne megvennünk az üzletben. Gringónak hívta az amerikaiakat, nem bízott bennük. Haragudna, ha tudná, hogy én itt vagyok. Szerintem tudja is, mindig tudott mindent. – És a testvérei? Ők otthon maradnak? – Majd jönnek ők is. Kettőnek már majdnem sikerült, de a határon elfogták és visszaküldték őket. Nem féltem egyiket sem, biztos, hogy ismét megpróbálják. Egyikük börtönben van, ő a legfiatalabb. Elmondom, ha érdekli. Egy gazdag mexikói házát festette, az pedig lopással 160685_NewYorkba zárva_2016-May-17.pdf May 17, 2016 9. page 10 vádolta meg.

Scolar Könyvkiadó
www.scolar.hu
A New Yorkba zárva húsz éve, 1996-ban jelent meg először. Azóta sokan olvasták, szerették és keresték, de hiába. Témája az emigráció és az idegenség   ̶   egyszerűbben szólva, milyen új életet kezdeni egyedül, az otthontól távol. Egy mindentől és mindenkitől eltávolodó, magányos figura beszéli el a múltját és újrakezdett életét, mindezt New York kiismerhetetlen, ijesztő forgatagában, a magyarországi rendszerváltás környékén. Szerelem és kiégés, álmok és céltalanság, sodródás és megkapaszkodás – mindennek delejes és megrázó elegye kavarog előttünk a regény lapjain. A New Yorkba zárva problematikája – tekintettel arra, hogy az elmúlt években csaknem félmillió honfitársunk vándorolt ki – 2016-ban még aktuálisabb, mint a regény első megjelenésekor volt.

Összeállította: Kerekes Tamás