„Az összefoglalóan Selyemútnak nevezett útvonal már az ókor óta kiterjedt közlekedési hálózatot alkotott, melynek főcsapása Kelet-Ázsiától a Földközi-tengerig ért. A szerző ezt a nyomvonalat követi egészen napjainkig, felcsillantva a számos nép és kultúra által létrehozott értékes örökség minden oldalát. A szerző, Thomas O. Höllmann a sinológia és etnológia professzora a Müncheni Egyetemen. Számos művet írt Ázsia történelme, néprajza és régészete tárgykörében.” (A Kiadó)

A kötetet méltatók (ekultura.hu) azt emelik ki, hogy sajnálják, hogy a könyv túl rövid.” A könyv talán egyetlen hibája – attól függetlenül, hogy minden fontosabb aspektusából körbejárja a témát –, hogy rövid, így néhány dologra egyszerűen helyhiány miatt nem jutott több idő. Mindenesetre aki úgy dönt, hogy mélyebben beleássa magát a Selyemút történetébe, az bőséges magyar és idegen nyelvű szakirodalmat talál a könyv végén.” (Mezei Attila)
Én is sajnálom, mert remek kötet
A Selyemút menti elveszett civilizációk felkutatására elsőként a magyar származású Stein Aurél (1862-1943) indult el. (mult-kor.hu)

„Krisztus születése után 414-ben tért vissza Faxian (Fáhszien) kínai szerzetes hosszú indiai útjáról, amelyen a buddhizmus szent helyeit látogatta végig. A lelki élményeken túl sokféle kalandról is beszámolt, köztük a Takla-Makán sivatag megpróbáltatásairól: „Nem látni sem madarat a levegőben, sem bármiféle állatot a földön. Ha mégoly erősen figyelsz is mindenfelé, hogy megtaláljad az utat, hiábavaló. Csak a holtak aszott csontjai szolgálnak útjelzésként.”

Annak, aki az ókorban vagy a középkorban a Selyemúton utazni kívánt, egy tulajdonsággal biztosan rendelkeznie kellett: a veszélyek helyes felmérésének képességével – vagy semmibevételével. Mert igen könnyű volt irányt téveszteni a behavazott hegyekben, a barátságtalan sivatagokban, a végtelen tengereken, és gyakran végződött halállal a vállalkozás. A szerző, aki a biztonságos íróasztal mellől lamentál a homokviharok és a hidegbetörések miatt, sok tekintetben maga is veszélyes vállalkozásba fog.

A világ egykor legátfogóbb úthálózatának több mint kétezer éves történetét körülbelül száz oldalon összefoglalni megköveteli, hogy szigorúan csak a leglényegesebbre koncentráljunk, ami alapos rövidítéseket és egyszerűsítéseket is szükségessé tesz, ez pedig nem kis feladat. Itt is utat lehet téveszteni, mint a sivatagban. Számos témakör ezért csak példaként említődik, mások egyáltalán nem.”

Thomas Höllmann könyve nem kis feladatra vállalkozott: alig 100 oldalon mutatja be az évezredes kötelékek szinte minden elemét, a földrajzi viszonyoktól a kereskedelmi kapcsolatokig. A munka időrendi táblázattal és térképpel segíti az olvasót, a könyvet értő fordító gondozta, amit az is jelez, hogy a munka végén az elérhető magyar szakirodalom is helyet kapott.
Tulajdonképp női út ez. A selyem pénzeszköz szerepet is játszott. A női ruházkodásban a selyem többet mutatott meg a női alakból, mint amit eltakart. A jó minőségű selyem, írja a kiváló szerző, kilenc kilométer hosszú volt és ez mindössze három grammot tett ki súlya alapján. Kezdem azt hinni, hogy manapság minél vékonyabb egy könyv, annál fontosabb. A Selyemút ma egyben az ópium útja, az egyik legjövedelmezőbb kereskedelmi cikk. A könyv a/5-ös méretű. 123 idegen nyelvű könyv szerepel a bibliográfiájában, mellette 23 magyar nyelvű.
A Selyemút elnevezés kereskedelmi útvonalak olyan történelmi hálózatára használatos, amely Kelet-, Dél- és Nyugat-Ázsiát, a Mediterrán térségen keresztül Európával és Észak-Afrikával kötötte össze. Kínából, Chang`an-ból (népszerű magyar átírással: Csang-an, mai nevén Xi`an (Hszian) indult, Anatólia területén és a Földközi-tenger térségén haladt keresztül. A Selyemúton folytatott kereskedelem fontos szerepet játszott olyan nagy civilizációk fejlődésében, mint Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia, India, Róma és Bizánc.
A Selyemút (németül „Seidenstraße”, „Seidenstraßen”) elnevezést először Ferdinand von Richthofen német geográfus használta 1877-ben.
2014-ben az út kazahsztáni, kínai és kirgizisztáni szakaszát az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították.
A világ egykor legkiterjedtebb kereskedelmi hálózata már a múlté, a ragyogó múlté; ám interkulturális értékeket közvetítő üzenete időszerűbb, mint bármikor korábban.

A Selyemutat senki sem tervezte, senki sem avatta fel, és soha egyetlen hatalom sem felügyelte kizárólagosan. A modern kort megelőző idők leghosszabb kereskedelmi hálózata több ősi kereskedelmi útvonal lassú összeolvadásából keletkezett. Jól csengő nevét, amely mitikus rangra emelte, csak századokkal azután kapta, hogy dicsősége leáldozott. Ferdinand von Richthofen német földrajztudós volt a névadó, aki 1877-ben Kína című munkájának első kötetében vetette papírra a kifejezést, továbbá előadást szentelt a „közép-ázsiai selyemutaknak”. Az általa alkotott fogalom annyira megragadta az emberek képzeletét, hogy utóbb számos nyelvbe átültették – még kínaiul is létezik. A szerteágazó kereskedelmi útvonal köré időközben számos történet fonódott. Mesés kalandokról és csodákról, valamint kincsekről szóltak ezek a történetek – selyemről, jádekövekről, prémekről, pompás szőnyegekről, kerámiákról, teáról és fahéjról. A másik irányban viszont a tömjén, a szarvasagancs, a lovak és az ékkövek voltak az áhított értékek. És amit szintén nem feledhetünk: e jelentős kereskedelmi útvonal a világvallások kiemelt missziós útja is volt.

www.corvina.hu
Corvina Kiadó

FELÚJÍTJÁK
A kezdetben némileg bonyolult „selyemút gazdasági övezet” és „XXI. századi tengeri selyemút” elnevezés hamar lerövidült, és ma már az egyszerűbb, bár magyarul még mindig sután hangzó „egy övezet – egy út” (One Belt – One Road) kifejezés használatos. Az ötlet lényege, hogy Kínával a közép- és dél-ázsiai, közel-keleti és kelet-afrikai régiókon keresztül egészen az Európai Unióig nyúló infrastrukturális, kommunikációs, logisztikai, kereskedelmi és politikai hálózatot, együttműködést hoznak létre a következő évtizedekben, elsősorban kínai anyagi forrásokat felhasználva. (magyaridők.hu)

Magyar tudós is szerepet játszott a történetében

A Selyemút – Kínát a Földközi-tenger mellékével összekötő eurázsiai közlekedési útvonal – nem csupán kereskedelmi célokra szolgált, hanem a Nyugat és a Kelet nagy civilizációinak találkozási pontja is volt. A Kr. e. 2. századtól kezdődően több mint egy évezreden át selymet, luxuscikkeket és egyéb kereskedelmi árukat szállítottak és cseréltek az út menti városokban, oázisokban, de egyben eszmék, vallási tanok, művészeti stílusok, technológiák terjedésének és meghonosodásának színtere is volt. A kínai, az indiai, az iráni, valamint a klasszikus nyugati kultúra keveredett és hatott itt egymásra.
Ennek örökségét, írásos és tárgyi emlékeit kutatta Stein Aurél (Pest, 1862 – Kabul, 1943) régész-felfedező. 1900-1916 között három nagy expedíciót vezetett a Tarim-medence homokba temetett romjainak feltárására, melynek eredményeként addig ismeretlen nyelvek és írások kerültek a kutatók látókörébe, az ott élő népek története, művelődéstörténete került új megvilágításba. Világhírnevét azonban a dunhuangi Ezer Buddha barlangtemplomokban őrzött kincsek felfedezésének köszönheti.
Szerző: Susmita Arp
Szamarkand, a Selyemút fontos oázisvárosa

I. e. 327-ben Szogdiát meghódította Nagy Sándor, majd Baktriával összevonva birodalma egyik satrapájává tette. Később, a hellenizmus korában a Greko-Baktriai Királyság része lett mintegy egy évszázadra. A hellenizmus idején fellendült a városi kultúra, a greko-baktriai uralkodók sok új várost is alapítottak nemcsak Baktriában, hanem Szogdiában is. Ez sok indiai kereskedőt és kézművest vonzott ide, akik a prákrit nyelvek egyik északnyugat-indiai nyelvjárását, a gandhári prákritot beszélték. A szogdok ezután kézműves, kereskedő, városi néppé váltak. [4] A greko-baktriai uralkodók felismerték a kereskedelem jelentőségét, ezért az i. e. 2. század első felében katonai hadműveleteket folytattak egészen Loulanig, hogy biztosítsák a Tarim-medencén keresztül vezető kereskedelmi utakat, amelyek a hamarosan megszülető Selyemút egyik szárazföldi szakaszát képezték. Az indiai kereskedők elsősorban az Amu-darjától délre tevékenykedtek, a szogdokra maradt a túloldal és a Kínával való kapcsolattartás. Erre utal, hogy a Ts’in Királyság neve a szogd Čin alakban terjedt el, mint Kína neve. Az indiaiak ezt a szogdoktól később Cina alakban vették át. Az indiai kereskedők nyomában a buddhista misszionáriusok is megjelentek a Greko-baktriai Királyságban.
Az útvonal közép-ázsiai részét a Han-dinasztia nyitotta meg körülbelül i. e. 114-ben, elsősorban Zhang Qian felfedezéseinek köszönhetően, habár kereskedelem korábban is folyt már ezen a területen. A középkor vége felé a tengeri kereskedelem élénkülésének köszönhetően a Selyemút jelentősége hanyatlásnak indult.
i. e. 100 után a hsziungnuktól korábban vereséget szenvedett jüecsik átkeltek az Amu-darja déli oldalára és megdöntötték a Greko-baktriai Királyságot. Egy ideig részfejedelemségekben éltek, majd i. sz. 10 után létrehozták a Kusán Birodalmat. Ezalatt a buddhizmus és a gandhári prákrit tovább terjedt Baktriában, a buddhista kolostorokban képzett írnokok miatt a görög és a baltriai nyelv mellett a gandhári prákrit lett a birodalom legfontosabb közigazgatási nyelve. Közben az i. e. 1. század első évtizedeiben a Han Birodalom kiterjesztette uralmát a Tárim-medencére. Ekkor már működött a selyemút északi és déli ága is, ahol a szogd és indiai kereskedőknek köszönhetően a szogdot és a gandhári prákritot használták közvetítő nyelvként.
Volt a selyemútnak ugyanekkor egy északabbi ága a sztyeppe és az erdős sztyeppe vidékén is, amelynek jelentőségét a szogdok szintén felismerték. A Hsziungnu Birodalom területén megtalálhatók voltak a Bajkál tó és az Ivolga folyó mellett, ahol többek között a nomádok által Kínából rabolt, vagy adóként kipréselt árukat közvetítették az egyes törzsek között.

Az 5. században a bizánciak etióp kereskedők segítségével ki akarták szorítani a perzsákat az indiai kikötők selyemkereskedelméből, de nem jártak sikerrel, mivel az etiópoknak nem volt megfelelő tőkéje ehhez.
A középkorban a selyemúton három nyelv játszott fontos szerepet, a hvárezmi, a középperzsa majd újperzsa, és szír nyelv. A hvárizmi kereskedelem aranykora a 10. század volt Kelet-Európában, ezután a hvárizmi nyelv lassan eltörökösödött, de használatban maradt egészen a mongol hódításig. A szír nyelv, mint az arameus leszármazottja széles körűen elterjedt a Közel-Keleten, és mint a nesztoriánus kereszténység nyelve a korai középkorban Közép- és Kelet-Ázsiában is, így a 2. századtól a selyemút fontos nyelve lett.
A legtartósabb szerepet azonban a középperzsa majd újperzsa játszotta a Selyemúton. Már az arab hódítás előtt megjelentek Szogdiában is, de az arab hódítás gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. A szogd gazdaság lehanyatlott, a szogdok szétszóródtak, elvándoroltak. A perzsák áttértek az iszlámra, átvették a szogdok szerepét a selyemkereskedelemben és nyelvük lett a lingua franca évszázadokra Nyugat- és Közép-Ázsiában. A kereskedelem mellett a diplomácia, az irodalom és a művelődés fő nyelve is ez lett a török és mongol udvarokban egészen a 17. századig. Jelentősége csak a latin európai szerepéhez mérhető. Emellett Kelet-Európában a hvárezmit a kun Kelet-Ázsiában a szogdot az ujgur nyelv váltotta fel a Selyemúton. Mindkettő a kipcsakos típusú török nyelvek közé tartozott.
Ezenkívül az európai kereskedők számára Kijev fontos kereskedelmi központ lett, ahonnan orosz kerekedők útján tartották a kereskedelmi kapcsolatokat a Mongol Birodalommal. Így a mongol és az orosz is közvetítőnyelv lett. Az örmények szétszórádásuk, valamint amiatt, hogy az örmény papok ismerték a török, arab és szír nyelvet is, szintén jelentőségre tettek szert.

A Selyemút részei

A több mint 8000 kilométeres Selyemút évszázadokon keresztül a Kelet jelentős civilizációit kötötte össze a Nyugattal.
A Selyemút nem volt kijelölt út, elhelyezkedése attól függött, hogy merre voltak ellenséges törzsek, hol volt éhínség, mely terület volt száraz. A kereskedelem, a biztonságos közlekedés is befolyásolta, milyen útvonalon haladtak a karavánok, de volt néhány bejáratott főbb útvonal.

Az időszámításunk szerinti első évszázadban rendszeresen használt útvonalak a következők voltak:

Szárazföldön

Észak-Kína kereskedelmi központjától indulva nyugat felé, a szárazföldi Selyemút északi és déli útszakaszokra bomlott, hogy elkerülje a Takla-Makán sivatagot és a Lop-nór vidéket.
Az északi útvonal északnyugati irányba haladt Kína Gansu tartományán keresztül, majd további három részre ágazott. Kettő ezek közül a hegyek vonulatát követte a Takla-Makán sivatagtól északra és délre, majd Kasgarnál újra egyesültek. A harmadik a Tiensan hegységtől északra haladt, Turfanon, Talgaron és Almatin keresztül, ami ma Kazahsztán délkeleti része.

Az út Kashgartól nyugatra ismét két felé vált. Az egyik szakasz az Alai-völgyön lefelé Termez és Balkh felé haladt. A másik szakasz a Fergana-völgyben Kokandon keresztül nyugatra tartott, átszelte a Karakum sivatagot nyugati irányba Merv felé, majd rövidesen találkozott a déli útvonallal.
Az egyik útszakasz északnyugati irányba fordult az Aral-tótól és Kaszpi-tengertől északra és a Fekete-tenger felé haladt tovább.
Egy másik útvonal szintén Xi`anból indult és a Sárga-folyón keresztül nyugat felé tartott Xinjiang, Fergana (ma Üzbegisztán), Perzsia (Irán), Irak felé, mielőtt elérte a Római Birodalom keleti határát.
A Selyemút északi útvonalának karavánjai számos terméket juttattak el Kínába. Perzsiából datolyát, sáfrányt és pisztáciát, Szomáliából tömjént, aloét, mirhát, Indiából szantálfát, Egyiptomból üveget, és a világ egyéb drága és keresett cikkeit szállították. Visszafelé selymet, lakkozott árut és porcelánt hoztak.
A déli útvonal leginkább egyetlen út volt, ami Észak-Indián keresztül Turkesztán-Horászán területén át, déli elágazásokkal a tengeren Mezopotámiáig és Anatóliáig folytatódott. Kínában dél felé haladt a Szecsuan-medencén keresztül és a hegyeken átkelve Északkelet-Indiába ért. Ez az útvonal Teaút néven is ismeretes. Az útvonal nyugatra fordult a Brahmaputra és Gangesz folyók síkságain keresztül, majd valószínűleg becsatlakozott a Grand Trunk Roadba Váránaszitól nyugatra. Észak-Pakisztánon és a Hindukus hegységen át Afganisztánra ért és Mervtől nem messze becsatlakozott az északi útvonalba.
Ezek után viszonylag egyenes vonalban haladt nyugat felé Észak-Irán hegyein és a Szíriai sivatag északi csücskén át a Földközi-tenger keleti partvidékéig. A kereskedők a tengeren Itáliáig, a szárazföldön északra Anatóliáig, délre Észak-Afrikáig vitték tovább az árukat.

Tengeren

Egy másik ágon az áruk Herátból Szúzán át a Perzsa-öbölnél lévő Szpaszinu Kharaxig haladtak, illetve Petráig és Alexandriáig és egyéb Földközi-tengeri kikötőkig, ahonnan a hajók Rómáig vitték őket.

A selyemút működése

A kínai selyem az útvonal egyik legfőbb árucikke volt
A szárazföldi selyemúton karavánok közlekedtek, mert így az ellenséges törzsekkel, rablókkal szemben jobban meg tudták magukat védeni, továbbá így egyetlen utazás során több árut szállíthattak.
A Selyemúton nem csak selymet és számos egyéb fontos terméket szállítottak évezredeken keresztül, hanem kulturális és technológiai összeköttetést is biztosított a kontinensek között. Kereskedők, zarándokok, szerzetesek, katonák, nomádok és városlakók járták Kínától kezdve a Földközi-tengerig. [
A több, mint 8000 kilométer hosszú útvonal lehetővé tette, hogy olyan luxuscikkek is eljussanak a világ egyik pontjáról a másikig, mint a selyem, a szatén, a pézsma, a rubin, a gyémánt, a igazgyöngy vagy a rebarbara. Habár a Selyemút több ezer kilométeren ívelt át, kevés kereskedő járta az egész útvonalat. Jellemzőbb volt, hogy az árucikkek számos közvetítőn keresztül utaztak és a tényleges kereskedelem az útvonal fontos oázisvárosainak nyüzsgő piacain bonyolódott.

Miután 234-ben a Szászánida Birodalom kiterjesztette uralmát a Kusán Birodalom nyugati részére és így ellenőrzése alá vonta a selyemút baktriai szakaszát, a szogdok megjelentek a selyemút déli szárazföldi ágán is, amely a Karakorum hegységen keresztül vezetett Gandhárába és amelyen kínai selymet szállítottak Indiába. Ezután évszázadokra szogd nyelv uralta a selyemút közép-ázsiai szakaszát, a szogdok szállították a selymet és más árukat Hvárezmig, Parthiáig, a Szászánida Birodalomig és Gandháráig.
Hvárezmből a helyi kereskedők vitték tovább Kelet-Európába. Iránban Mervben pártusok, később perzsák vették át az árut és vitték tovább Mezopotámia felé. Gandhárától indiaiak szállították az árukat a nyugat-indiai kikötőkig, ahol perzsa kereskedők rakták hajóra és vitték Mezopotámiába, Ománba, Jemenbe és Etiópiába. A római határán szír és palmürai kerekedők vették át az árut és szállították a Római Birodalomba.

Összeállította Kerekes Tamás

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ