Zöld és piros

– Zöld! Zöld! Zöld! – Nagy sebességgel közeledem –, elkapom, még egy kicsit, mozogjon már ez az előttem haladó. Miért vánszorog úgy, hát nem látja, hogy zöld? Van kedve várni, ha átvált? Az ilyen, úgy látszik, nincs időhöz kötve, de én sietek, álljon már félre. Jó, akkor kikerülöm, igaz, majdnem nekimegyek, de kikerülöm. Szinte hallom, amit gondol: „Na? Hova-hova? Lassabban, még balesetet okoz, ha így siet, hülye!”
Mit tudja ő, hogy az idő számomra pénz. Magyarázhatnám reggeltől estig, akkor is volna valami ellenérve. Egyáltalán nem értem, miért ilyen nyugodt manapság, mikor mindenki csak úgy száguldozik, hogy elérjen valahova, aztán a valahovából a kitérdekelbe és így tovább, más számára képtelenebbnél képtelenebb helyekre, de bizonyos céllal….És ez? Vánszorog! Na mindegy, a fő, hogy már mögöttem van.
Még zöld, akkor még egy kicsit maradjon is az. Egy gép ne toljon ki velem, én adófizető polgár vagyok…annyi elvárásom csak lehet, hogy zöld is maradjon, bár addig, míg magam mögött hagyom a jelzőlámpát, akkor már senki nem mondhat semmit, még a rendőr se!
Még egy kicsit, még egy kicsit, már közel van… puff neki, Murphy törvénye nálam örökké beválik. Akkor vált pirosra, mikor egy másodperc kellene még. Leveszek a lendületből, és megállok az oszloptól egy méterre. De ronda lehet néha ez a piros szín. Jól teszi a bika, hogy bevadul tőle, én is úgy érzem: nekirohannék… Habár állítólag a bikát a lengetés, a mozgó vászon hozza ki a sodrából, de pillanatnyilag nem érdekel, most csak ez a szemembe vigyorgó rohadt piros szín dühít.
Mögém ér a vánszorgó, hátra pillantok, kielégült szemei beszédesek. „Na?!…Megérte úgy rohanni?…Ugyanott van… hiába száguldott el mellettem, akkor is elkésik…Mert aki siet, elkésik!…”
Mit filozofál? – lovalom bele magam a dologba. – Késésben vagyok! – Már majdnem rákiabáltam, de meggondoltam magam, hiszen ő nem mondott egy szót sem, az egész beszéde az én képzeletem szüleménye…Jó, hagyjuk.
A szemből jövők is kénytelenek megállni, az vigasztal, hogy nem vagyok egyedül.
Egy nő előttem lelép az úttestre, lassú ringó mozgással halad, mintha csak egy divatbemutató kifutóján lépkedne…Nem is rossz…a hasonlatom…de hova indul, hiszen piros…vagyis megint zöld…
Akkor jó; akkor én is lelépek a járdáról.

Szerkeszti: Bölöni Domokos