A Németh-kormány és az MSZMP bukása után Magyarország is lépett egyet előre: kezdett rendszert váltani, ami nem kis dolog, ha tekintetbe vesszük, hogy évtizedek óta reszkettünk Prokrusztész ágyában.
Gergely felmérte a változás fontosságát, kipattant az ágyból, és Prokrusztész, illetőleg a főnöke elé perdült.
– Éljen az Antall-kormány!
A művezető kezéből kipottyant a mikrométer.
– Provokálni akarsz?
– Maga nem hisz benne?
– Én hiszek, csak…
– Akkor mi most egyenlők vagyunk. Nem számít, hogy művezető, az sem, hogy párttitkár volt, aki bármikor meneszthetett, ha szemébe mondtam az igazat.
– Nono, azért ne túlozzunk! – pislantott körül a vörös arcú férfi; észrevette, hogy nézik, és kezdte kellemetlenül érezni magát. – Elfogadtuk mi a kritikát máskor is, Gergely elvtárs, akarom mondani Gergely úr. Ti meg mit rötyögtök? – förmedt a köréjük sompolygó csavargyáriakra. – Egyik kutya, másik eb, akarom mondani…
– Fölösleges – nyomta kezébe Gergely a mikrométert. – Most az egyszer én olvasok be neked. Egy: életemben sok csirkefogót láttam, de te köztük is párttitkár lehetnél. Kettő: fütyölök rád és az egész elit vezérkarra. Három…
– Hagyd! – állította le egy idősebb csavargyári melós. – Ha így folytatod, még betöröd a fejét, így kezdték ők is valaha ’45-ben. Most visszaadnád?

– Naná, de hagyjuk, talán igazad van – eresztette le öklét a szálas géplakatos. – Tudja ő úgyis, mi a véleményünk.
Kétségkívül tudta, annál kevésbé Gergely, hogyan vélekednek róla a párnázott ajtók mögött. Nem is telt bele két hét, és mirnix, dirnix racionalizálták szegényt.
– Nézze, szeretném, ha megértene minket – magyarázta nyájasan a galambősz igazgató. – Mi mindnyájan kitűnő munkaerőnek tartjuk. Sohasem késett, szavahihető és precíz. Sajnos ettől még egy gyár sem állhat talpra. A termelékenység alacsony, az önköltség magas, ezért, érti, kizárólag ezért válunk meg néhány dolgozónktól. Maga viszonylag fiatal ember, gyereke sincs, úgyhogy isten áldja. Azért még nézzen be hozzánk! – szólt utána biztatóan. – Ha talpra állunk, ismét visszavesszük.
Gergely rezignáltan búcsúzott el a csavargyártól. Csupán a felesége zsörtölődött kissé.
– Hát ezt megkaptuk! Tuti, hogy megint „beolvastál” nekik.
– A fenébe is, hallgass! Mit értesz te ehhez! Szó se róla, még lődörög itt-ott egy-két régi elvtárs, hanem az igi kivételesen kóser. Hoci a kaját, aztán csicseregjél.
Ebéd után tekergett egy kicsit. Megtehette, ráért, mint a nyugdíjasok. Párszor végigsétált a főutcán, majd felkaptatott a közeli dombra. Gyermekkorában sokat mászkált erre, csakhogy a gyermekkor elmúlt, és most… Most újra itt áll. Végignyúlt a füvön, és elszenderedett. Álmában pertut ivott a dirivel, és kirúgták a hájas művezetőt.
Tíz nap múlva újfent bekopogott az öreghez. Csak hát hiába, utána meg egyszerűen szóba sem álltak vele. Az igazgató folyton házon kívül lótott-futott, talpalt, hogy méltóképpen képviselje magát az MDF-ben.
– De hiszen a minap még kommunista volt Tóth úr! – hümmögött a jámbor lakatos. – Mi köze akkor az MDF-hez?
– Ja, kérem, ilyen a derbi – oktatta ki a titkárnő. – Ha egy ló veszít, rögtön másra tesznek.
– Derbi? Nem értem.
– Örüljön neki, Gergely – fülelt az ajtó felé a kisírt szemű asszony. – Ha viszont gondja van, jobb, ha máshol kopog, még mielőtt eladná a gatyáját is.
Így került a férfi ki a konzervgyárba, ahol véletlenül éppen géplakatost kerestek.
– Foglaljon helyet! – udvariaskodott a sovány, barna szemű személyzetis. – Amennyiben lakatos, mi tüstént alkalmazzuk. Kora?
– Harminc.
– Előző munkahelye? Különben mindegy, pusztán egyet kérünk: dolgozzék rendesen, a többi nem téma. Máshol nyilván kikérdeznék előbb, bogarásznák balról, információkat kérnek jobbról, nehogy feledésbe merüljön a sztálini mechanizmus. Elnézést! – hajolt a telefonhoz. – Halló, igen, itt Lófrigy beszél… Géplakatost? Kérem, akár holnap, tanácsos úr…. Nem gond, biztosan megegyezünk… Természetesen, tanácsos úr… Viszontlátásra! Tehát… hol tartottunk? – rendezte át a vonásait. – Ja, igen! Szívesen fölvesszük, ha… megbízható. Szabad a munkakönyvét?
Szigorú arccal lapozgatta, majd felhívta a csavargyárat, és ajtót mutatott Gergelynek. A férfi lesújtva battyogott a dombra, megállt egy sziklán, és a mélységbe meredt. Valahogy másnak képzelte ő ezt a rendszerváltást. Másnak és másokkal, friss vezérkarral, akiket egy elvtárs sem tudott még beoltani. Utóvégre akadnak ilyen káderek is, mégis őket vezetik ahelyett, hogy ők vennék kezükbe a kormányt. Mármost hova menjen? Bárhova kopog, folyton ezekbe a régi elvtársakba botlik, akik csak felveszik a telefont, és… No majd idővel.
Legyintett, leballagott a hegyről, és még másnap disznót vágott. Ebből felét az igazgatónak vitte, másik felét pedig a hájas művezetőnek, megspékelve a megbánás ékes rózsáival. Azóta ismét a csavargyárban dolgozik.
Csupán politikáról nem akar többé hallani.