Furcsa ember

Ennek a történetnek a világon semmi értelme nincs. Tűnődök is magamban, hogy elmondjam-e; vagy sem. Nem bánom én, ha nincs is értelme, elmondom, mert mikor nekem elmondták, igen jól mulattam rajta, hadd mulasson az is, aki olvassa, hacsak egy halavány mosoly erejéig is. Az is valami a mai világban.
Hát szóval beállít a péküzletbe egy úriember. Kifogástalanul van öltözve, a ruháján sehol egyetlen gyűrődés, egyetlen pehely. Látszik, hogy igen pedáns ember. Odalép a pulthoz és felszólítja a péket, hogy mutasson neki sósperecet. A pék odatesz egy csomó sósperecet. A pedáns úriember leveszi a szemüvegét, zsebkendővel tisztára törli, visszateszi a szemére, aztán rendkívül komoly arccal szemügyre veszi a sóspereceket. Nézegeti, bírálgatja, bólogat. Végre megszólal:
– Mondja, kérem, tudnának nekem sósperecből egy bö-betűt sütni?
– Mit, kérem?
– Egy bö-betűt.
A pék csodálkozik. Dehát nem az ő dolga, hogy firtassa a vevők furcsaságait. A rendelő, az rendelő. Hogyne lehetne bö-betűt sütni, ha megfizetik. Megalkusznak. A pedáns úr hosszú alku után megállapodik az árban, majd pontosan megállapodik abban is, hogy holnap délelőtt bejön a sósperec-betűért. Aztán gondolatokba merülve elmegy.
Másnap féltízkor csakugyan belép az üzletbe. Pontosan, mint az óraütés.
– Megvan a betű?
– Igenis, tessék parancsolni.
A komor úriember megnézi a betűt. Csóválja a fejét.
– Nagy tévedés van itt, kérem. Én nem kis bö-betűt gondoltam, hanem nagy Bö-betűt. Ezt nem vehetem át.
– Nem baj, kérem, holnapra megcsináljuk a nagy Bö-betűt. Tessék érte befáradni.
– Jó, hát holnap megint eljövök. Alászolgája.
– Alázatos szolgája.
– Ja igaz, holnap valami dolgom lesz féltízkor. Nem jöhetnék be a betűért már kilenckor?
– Dehogy nem, csak tessék befáradni kilenckor.
Elmegy, másnap kilenckor jön. A pék elébe tolja a betűt. A pedáns úriember megcsóválja a fejét.
– Ez nem jó. Én sokkal kisebbet gondoltam. Nem lehet kisebbet csinálni?
– Dehogy nem. Csinálunk kisebbet. Körülbelül mekkorát méltóztatik gondolni?
A pedáns úr papirost kér, előveszi töltőtollát, felrajzolja pontosan a betűt. A pék elteszi a mintát. Megállapodnak az új határnapban Holnap nem lehet, mert az illető úrnak vidékre kell utaznia De holnapután bejön, mégpedig háromnegyed négykor. Megfelel ez az idő? Hogyne, megfelel.
Holnapután valóban jön a rendelő. Elébe teszik a betűt. Hosszasan nézi. Emelgeti, méregeti. Bólint.
– Ez már jó. Csak még egy kis hiba van. Holnapra tegyenek rá több sót.
A pék türelmesen ígéri, hogy holnapra ez is meglesz. Tesznek rá egy kevés sóval többet.
Végre elérkezik az utolsó látogatás. A pedáns úriember megnézi a Bö-betűt, amely sósperecből készült. Helyeslően bólint. Előveszi aprópénztárcáját, kifizeti.
– Becsomagoljuk? – kérdi a pék.
– Nem szükséges – feleli az idegen.
Azzal veszi a betűt és megeszi.

(Forrás: 500 év humora. Magyar szerzők vidáém irásai. Szerkesztette Keményfy János. Béta Irodalmi RT. kiadása)

Szerkeszti: Bölöni Domokos