Látom, valami új szokás jött be divatba: a riói olimpia alkalmával mindenki odaválasztja a saját trikolórját. Gondolkozom, mit is tehetnék én ki, s eszembe jut, hogy Mariannának* ígértem egy szöveget a svéd zászlóval kapcsolatosan.
Hol is kezdjem… interjúsorozatot készítettem a könyvtáram számára, az alanyok egy nagy része bevándorló iró, művész volt, időnként feltettem nekik a kérdést, hogy milyen nyelven álmodnak…
Nem részletezem most, a nagy döbbenet számomra az volt, amikor az egyik vezető publicista azt válaszolta, hogy ő mindenben svéd, ám amikor Svédország Lengyelország ellen játszik, akkor ő a lengyeleknek drukkol.
Aztán egy szövegemben, ami a marosvásárhelyi Látóban jelent meg, megirtam, hogy én biza a svédeknek drukkolok, még akkor is, ha Magyarország az ellenfél. Azzal indokoltam meg, hogy Svédország a választott hazám, én a svéd játékosokat ismerem név szerint, én itt vagyok otthon.
Jött aztán reakció: Bajna György irásban támadott ki, barátilag, hogy tévesen gondolkozom. S most gondolkozom: a svéd szinek érvényesek számomra? Vagy a román trikolór, hiszen román állampolgárnak születtem… Talán a magyar, mert lelkileg mindig is odatartoztam… Eszembe jut minden, például, ha egy csángótól azt kérdik, hogy magyar-e vagy román, azt válaszolja, hogy ő katolikus. Töprengek: lehet? Tehetem tehát az Angby sportklub szineit – mert a fiam ott pingpongozik?

Forrás: Lenolaj.hu

*A Lenolaj főszerkesztője