Sós Domi, a pléhes…

„Ha majd egyszer széjjel szakad a szerelmünk lánca, Vásárhelyen nincsen olyan kovács, sej, aki összekalapálja…” Ez a nóta járta a múlt század negyvenes éveiben Marosvásárhelyen az Elekesben, az Antal Károlyban, a Gusáth vendéglőben, a főtéri Jancsó-pincében, sőt az Oroszlánban is az egész vendégsereg kórusban kísérte a Bámbó cigányzenekart, ha rázendítettek.
Amikor megjelent az iparos, aki mindig italos volt, de sohasem részeg, kiengedte és egy kicsit megrezegtette hőstenor hangját, még a csendre felügyelő biztos úr is dudorászott Sós Domi szólójához. A bádogos hírességében lébecoló Domi: mindenki barátja volt. Nagyon sokszor hazakísérte az úri cipészmester édesapámat, és olyankor ment is a parancs: „Lujzi, hozz egy szál kolbászt s egy kancsó bort a tekeiből!” – és folyt a beszélgetés meg a nótázás. Jó barátok lévén ugratták a kaptafakirályt, az Attila nevű Bőrös tekecsapat kapitányát, aki rendszeresen rázendített, halkan-félénken s főleg hamisan a Volga, Volga, öreg Volga kezdetű, Don-kanyarba címzett nótára, amit csakhamar Domi, a nagy hőstenor átvett, és ablakrezegtető hangon folytatta. Aztán átléptek a Szövetség utcai Balázsi Béla kuglipályára a Bőrösök a Vasasokkal potyakilenceket ütni, aminek, mi, állító fiúk örültünk a legjobban, mert egy pengő járt a sikeres dobás után…
Domi bácsi humorára egy jellemző példa. A Kossuth utcában jókora átmérőjű gázcsövekkel bandukolt egy szekér, és a csöveken üldögélt egy józan életű gáz- és vízszerelő focista, csendben szivarozva, mire Domi rezgő tenorján odakiáltott a barátjának: – Ugye Ricsi, szeretnéd, ha olyan gégéd lenne, mint az a gázcső…
Domi és segédjei felvállalták a Marianna-zárda tetőzetének újra pléhezését. Hetek óta folyt a munka a zárda tetején, a fakalapácsoktól zengett a zárda udvara. Mindezt túlharsogta Sós Domi O, sole mio-ja, eredeti olasz nyelven. Észre sem vette, hogy a nagy platánfa alatt két-három novícius a nyitott bibliába merülést imitálva a szerelmi dalban gyönyörködik. Csak akkor hajoltak buzgalommal a könyv fölé, ha megjelent a láthatáron a főnővér. Egy Anna névre hallgató nővérke, ha csak tehette, úgy térült-fordult udvari sétáján, hogy láthassa is a tetőn éneklő szólistát. Aztán szerét ejtette, hogy a szűk lépcsőn szembe kerüljön a tenoristával, aki nem átallotta szelíd megjegyzéseket tenni a kis nővérke szép arcára, mivel csak annyi látszott ki a kötelező öltözékből. Még egy hetet dolgozott a pléhes csapat a tetőn, de minden áldott napon „véletlenül összefutott” az apáca és a pléhes…Simogatás, susmus, és aztán szombat este Domi bekérezkedett a nagykapun, mert ott felejtette a szerszámos táskát…Valahogy úgy intéződött, hogy a táskával Annácska nővér is „előkerült”, és úgy kikísérte, hogy többet vissza se nézett.
Egy hét múlva megvolt az esküvő, és a csendes Annácska már hozzánk, a kuglipályára is elkísérte Domit, akit imádott még akkor is, ha spiccesen érkezett haza, mert Domi ilyenkor piánóban – csak Annának! – eldúdolta a Szólemiót, és ezzel el is nyerte a „feloldozást”.
És éltek boldogan nagy szerelemben az ex-apáca és a pléhes, addig-addig, míg meg nem haltak…

A szerző nyugdíjas szerkesztő-riporter, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt.

Szerkeszti: Bölöni Domokos