Amikor visszamegyek a múltba, a templomot köveire bontom szét. Ez a művelet előre látható és egyszerű. Hasonlóképpen, ha csontokra, belső részekre szedem szét a feldarabolt testet, törmelékekre a templomot, kecskékre, birkákra, lakásokra és hegyekre a birtokot… De ha a jövő felé haladok, akkor mindenkor számolnom kell új lények születésével, akik majd hozzáadódnak ezekhez az anyagokhoz, és soha nem lesznek előreláthatók, hiszen más fajtájúak. Ezeket az embereket én egyszerinek és egyszerűnek nevezem, mert belehalnak, elpusztulnak, ha részeikre szedjük őket. Mert a csend olyasmi, ami hozzáadódik a kövekhez, de meghal, ha szétválasztjuk őket egymástól. Mert az arc olyan valami, ami hozzáadódik a márványhoz vagy az arc egyéb elemeihez, de meghal, ha összetörik, vagy ha szétválasztják őket egymástól. Mert a birtok olyasmi, ami többletet jelent a kecskékhez, lakásokhoz, birkákhoz és hegyekhez képest…

Hiú dolog, önáltatás a jövővel való foglalkozás… Az egyetlen értelmes munka a jelen világ kifejezése. Kifejezni pedig annyit jelent, mint a jelen tarka összevisszaságából megépíteni a mindent kifejező egyetlen arcot, a kövekből megteremteni a hallgatást. Minden egyéb nagyralátó szándék csupán üres szófecsérlés.

(Folytatjuk)