Értékes tulajdon

Megmostam a biciklimet, kicsit beolajoztam a láncot és a fogaskereket, hogy ne nyikorogjon (annyira), elvittem az ócskapiacra. Az volt a szándékom, hogy eladom. Nem tudtam, mit veszek a pénzen, de ötletem volt elég.
Álldogálok a bicikli mellett, több az érdeklődő, nézegetik, de nem veszik meg.
Egy karvalyorrú azt mondja, kellene neki, pénze nincs, de ad cserébe egy régi duplakazettás kazettofont. Mérlegelek, majd beleegyezek a cserébe, arra gondolván, ha nem tudom eladni a kazettofont, nekem is jó lesz, hiszen sok régi kazettám ott porosodik a szekrény tetején.
Árulom a kazettofont, valaki megemlíti, hogy gyerekkorától ilyen zenedobozra vágyik, sajnos, nincs pénze, de adna helyette egy fehér-fekete sporttévét (biztos ismerik, az a fajta, amivel még apáinkkal vonultunk ki a hegyre, hogy a ’86-os futball világbajnokságot nézhessük, egy-egy magasabb fa tetején, ahol bejön a kép). Cserélünk, már van tévém. Meglátja a tévét egy ismerősöm, és már cserélünk is, kapok egy videorekordert és tíz videokazettát. Ezeket elcserélem egy dvd lejátszóra, azt egy háromfázisos motorra, azt meg egy gyönyörű karórára. Az óráért kapok három farmernadrágot, azokért hat karton cigarettát. Habár nem dohányzom már nagyon rég, de úgy látszik, hat karton cigarettával fogok hazamenni. Ekkor újra felfedez a karvalyorrú, elmondja, hogy ő mekkora dohányos, és elcserélné a biciklit a cigarettákért.
Jóleső érzéssel hajtok haza a biciklimen. Mennyi mindenem volt egy nap alatt. Azt hiszem, jövő hét végén megint megyek piacolni, hiszen az én biciklim nagyon sokat ér!

Szerkeszti: Bölöni Domokos