Munkahelyi számomon hív valaki: anyja meghalt, ő maga nem beszéli a nyelvet, de fájna eldobni a magyar könyveket, átvesszük-e azokat?
Elvben igen, de… magyarázom neki a feltételeket. Régi megsárgult könyveket nem akarnak kölcsönözni, általában szétmennek az első kinyitáskor, mindegy, megegyezünk valamiben.
Tenném le, amikor elmondja, mintegy lelki desszertként a beszélgetéshez, a maga megnyugtatására, hogy azért olvas ő magyar irodalmat. Például éppen egy régi kiadású Dzsokájt. Jókait.
Így ejti: „dzsokáj”, ahogy egy svéd, aki nincs tisztában a magyar kiejtéssel és svédül nem meri kiolvasni, ezért segítségül az angolhoz fordul.
Dzsokájt olvas. Vagyis ragaszkodik, a maga módján ragaszkodik a múltjához. „Dzsokaj-identitásához”, megható. Irónia nélkül mondom.

Forrás: Lenolaj.hu