…Nem azt kell mondani: “Ennek a városnak harmincezer lakosa van”, amire a másik azt válaszolhatja: “Csak huszonötezer”, mert ebben az esetben mindegyikőtök megmakacsolná magát az egyik szám mellett. És így valamelyik tévedne. Hanem: “Ez a város építészi mű, és időt álló. Embereket hordozó hajó.” Mire a másik: “Ez a város az emberek közös munkában zengő himnusza…”

“Szabadság, és kényszer ugyanannak a szükségszerűségnek két oldala, ami azt jelenti, hogy ez vagy, és nem valaki más.” Ez lehetsz, az viszont nem lehetsz. Szabad vagy egy nyelvben. De nem szabad egy másikat belekeverned. Szabad vagy egy bizonyos kockajáték szabályaiban. De nem szabad felrúgnod őket azzal, hogy másik játék szabályaival rontod meg őket. Szabad építened, de nem szabad fosztogatnod, és elherdálnod helytelen felhasználásukkal jószágaid tartalékát, mint az teszi, aki rosszul ír és szabadosságaival hat, tönkretéve ezzel igazi kifejező erejét, mert hiszen ha egyszer végleg tönkresilányította az emberek stílusérzékét, senki sem fog érezni semmit olvasása közben. Például ha szamárnak nevezem a királyt: ezzel mindaddig megnevettetem a hallgatóimat, amíg a király tiszteletet érdemel és tisztelik is. De aztán elkövetkezik egy nap, amikor a király azonosul a szamárral. És ettől kezdve már csak nyilvánvaló tényt mondok ki.

(Folytatjuk)