Hogy Svédország más „kontinens”, mint az, amelyikről érkeztem, első nap kiderült. Az étterem fényes volt és tiszta, már az elámított. És ingyen adták az ételt nekünk, menekülteknek, még „bon”-unk sem volt, „jegyünk”, „kartellánk”, minek nevezzem.
Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy a kiszolgálónő tálcára tesz magának egy tányér ételt a többi tányér közül, a gépbe üti az árát, saját zsebéből kifizeti, majd kifordul a konyhából s leül egy férfi mellé annak az asztalához. Egy menekült mellé – valószínű, régebbi ismerősök, esetleg barátok, ez most mellékes.
A jelenet, aminek többedmagammal tanúja voltam, elgondolkoztatott engem, s valószínűleg többeket is. Ott jöttünk rá, hogy ez egy másik ország, mint amelyikből mi jövünk. Nem papolt nekünk senki a svéd demokráciáról, nem osztogattak brosúrákat, hanem a kiszolgálónő kifizette a saját ebédjét. Ahogy szokás.

Forrás: Ki eteti a sirályokat? 99+1 anekdota. Üveghegy Kiadó, 2016