Az igazat megvallva, nem nagyon szeretem a ponyvaregénybeli rémtörténeteket. Ha izgalmakra és feszültségre vágyom, inkább elmegyek medvére vagy bölényre vadászni, betörök egy-két musztángot, vagy szombatonként átmegyek Bakersfieldbe és elszeretem a legerősebb aranyásó szeretőjét.

De, hogy hülyeségek miatt izgassam magam fölöslegesen, azt már nem!

Mégis, a napokban összejött egy rémes jelenet, anélkül, hogy akartam volna. Az öreg Mortimerné temetésén történt a dolog zuhogó esőben és bokáig érő sárban.

Az új temetkezési vállalkozó – mert a régit elvitte a mája meg a whisky – celebrálta a szertartást. Nos, az elején jól is ment minden, csak amikor engedték le a koporsót, a hideg, esős idő miatt beszeszelt sírásók elügyetlenkedték a dolgot, a koporsó fedele kinyílt és Mrs. Mortimer fejjel előre belezuhant a gödörbe. Mondhatni azt is, hogy egyenesen fejest ugrott, mert a sír félig tele volt vízzel.

Ebből persze nagy felzúdulás lett a Mortimer családban, előbb az ájulós kedvű nők zúdultak le a sárba, majd Mr. Mortimer, Mr. Porter, Mr. Lonsdale és a Mortimer fiúk zúdultak rá a szerencsétlen temetkezési vállalkozóra, aki nem győzte kérni a bocsánatot emberei ügyetlensége miatt, akik már a temetés előtt úgy eláztak, hogy elfelejtették a fedelet rácsavarozni a koporsóra. De, hogy mentse a helyzetet és klienseit is megtartsa, Mr. Goldberg, az új temetkezési vállalkozónk még megjegyezte:

– A következő temetés majd ingyen lesz!

Na, ez felért egy rémtörténettel. Akár meg is írhatná valaki a thomsoni Morningban.

(A Gezemicék c. sorozatból)