Zágoni Attila*-paródia

Parolázzunk szobrainkkal!

Világszerte elterjedőben van a ,,Parolázzunk szobrainkkal” nevű mozgalom, melynek hívei összehaverkodnak köztereink mellőzött bronzfiguráival, és szeretett családtagként kezelik őket. Elődeink valósággal iszonyodtak attól, hogy szobrokkal barátkozzanak, nem is merészeltek a közelükbe menni, legfeljebb madártávlatból szemlélték őket, és riogatták a madarakat, ha azok nem maradtak madártávlatban.
Szemtanúként állíthatom, hogy sok fiatal fütyül az ilyen előítéletekre és a parkőrre, aki szintén fütyül neki, mert áthágja a szobrot övező kerítést, és a virágok közt ösvényt tapos magának a bronzba öntött barátokig. Miután körüljárja s meglapogatja őket, fogja a nylonzacskót, a kirándulótáskát, ráakasztja valamelyik páncélos vitéz karjára, előszedi a kenyeret, szalonnát, és a heves csatajelenet közben zavartalanul falatozni kezd. Ha netán otthon felejtette a bicskáját, akkor a legádázabb párviadal tetőfokán kölcsönveszi a lesújtani készülő vitéz kardját, s felaprítja vele a szalonnát. Az ilyen szoborbarát nyilván nem smucig, hogy összecsomagolja a maradékot, ellenkezőleg: nagylelkűen szétszórja a csatázó férfiaik között, idegen földön hadd faljanak egy kevés hazait. Evés után persze előkerül a fényképezőgép, és már evés előtt a kedves, aki szeretné megörökíttetni magát a vitézi hadakozás közepette. Derékon fogja hát a fiú a lányt, ráülteti a legkeményebb vitéz pajzsára, s utasítja, hogy intsen puszit a fővezérnek, mert megérdemli. Miután kattant a gép, átölelik egymást a fiatalok, és végtelenbe futó, de legalább két méterenként találkozó páros ösvényt taposnak a virágok között.
Láttam viszont olyan esetet is, mikor nem hadakozó vitézekkel, hanem békés természetű tudóssal barátkoztak a szobrok barátai. A jelek szerint a tisztes agg nem neheztelt érte, még akkor sem mukkant meg, mikor az egyik fiatalember a vállára telepedett, és pöfékelés közben fülébe szórta a cigaretta hamuját.
De a legmeghatóbb jelenet az volt. mikor a hegyre követ görgető Sziszüphosz szobrának szikladarabját hazavitte valaki fundamentumnak, és helyette egy cédulát nyomott a görög markába: „Hadd a fenébe, öreg fiú! Ha mindegyre visszagurul, úgy sincs értelme…”

Forrás: Ifjúmunkás-im 78/3. szám

Szerkeszti: Bölöni Domokos