Mint rozsdás acélkés vágódik a csontba a másnap felismerése. Mindenki nem lehet, sőt az egyetlen sem mindig. Csapongnak hangulatok, fönt angyalok fekete tánclépésben, lent a fehér pokolban káromkodnak, virágos jókedv cserépben, tűzvízi játékgyönyör. Pár óra kárpótlás, a vár fokáról kilátó. Iszaphalál, megváltás, sokfelé ágazás, dünnyögő egyszersem. Nem gyullad fel a sötétség. Kattanás elmarad, néha késik, mint a bánat, józan ítélőképesség izzad az ablakszemen. Mégis valaki valahol megfogja a kezem.

(demi)

1. Dr.Gatty:
   2010. október 24. 03:55

   Megfogja ám: az Istenadta tehetséged. (már elnézést: valahogy így kéne mindig írni)…

2. demivanna:
   2010. október 24. 04:15

   na jó, de (elnézést) minek…???

3. Dr.Gatty:
   2010. október 24. 13:26

   Viszont: a bánat ritkán késik…

4. demivanna:
   2010. október 24. 13:32

   a szólás mégis azt mondja: késő bánat…:-)

5. Dr.Gatty:
   2010. október 24. 17:56

   Mégis: nem minden bánat, ami késik, de: bánkódni arany.