Szeretni csupán az asszonyon keresztül lehet, nem pedig magát az asszonyt. A költeményen keresztül, és nem a költeményt. A hegycsúcsról megpillantott tájon keresztül. A szabadosság abból a szorongásból születik, hogy nem sikerül igazán lennünk. Akit álmatlanság gyötör, ide-oda forog fekhelyén, keresi a párna még hűvös csücskét. De jóformán még meg sem lelte, máris langyosnak találja, elutasítónak. Erre másutt keres valami tartós enyhülést. Csakhogy ilyen nincsen, mert alig nyúl hozzá, máris elpazarlódott a készlet.

Arról tudom felismerni azt, aki valóban szeret, hogy nem lehet megsérteni. Aki meghal az országért, azt az országa nem sértheti meg. Lehet beszélni ennek vagy annak az embernek a hálátlanságáról, de ugyan ki beszélne az ország hálátlanságáról? Az ország a te ajándékaidból épül: miféle zsugori elszámolást vezetsz be, ha egyetlen gondod a tőle kapott elismerés?

(Folytatjuk)