Örvendetes és kellemes elintézés (Két levél Déry Tibornak)

HORVÁTH ZOLTÁN – DÉRY TIBORNAK

Budapest, 1963. március 30.
Édes Böbém s Tiborkám,
csak azért írok, hogy röviden tájékoztassalak: mindenki hazaérkezett. Bibó, Obersovszky, Ádám, Mérei, Fekete, Kopácsi – szóval kivétel nélkül mindenki. Úgy tudom, hogy már nagyjából mindenkinek állása is ki van jelölve. Ádám Gyuri a Közgazdasági Kiadónál, Bibó a Széchényi Könyvtárban stb. Tragédia csak Kopácsiék ügye, mert az öreg Kopácsi két nappal a fia szabadulása előtt trombózisban meghalt. Tudta már az amnesztiát, de a szabadulást már nem érte meg. Ádám Gyurit láttam, aki igen jó kondícióban van, egészséges, jók az idegei, bizakodó. Mérei Feri rosszabb benyomást tett (vele is beszéltem, s most áll orvosi kivizsgálás alatt. Bibóról is azt hallom, hogy nincs valami fényes karban (200 felett van a vérnyomása). Általában nagy megnyugvás, feloldódás a kibocsátások hatása.
Lukácsnál tegnap voltam. Gertrúd fent van a Kékesen, nem is érzi magát rosszul, de se nem sikerült híznia (most 43 kiló!), s a láz sem szűnt meg. Gyuri ennek ellenére nagyon bizakodó, biztos benne, hogy nincs karcinómáról szó (mert az nem jár lázzal), s most megint igyekszik normalizált ütemben dolgozni. A benyomásom az, hogy meglehetősen elanyátlanodott, s nem nagyon találja helyét így a világban. Nagyon kedves volt persze, de nekem nagyon fájt érte, s értük a szívem. Sokat beszélt rólatok, s persze nagy szeretettel. Különös elragadtatással dicsérte Tibor bécsi szereplésének okosságát.
Háy Éva holnapután utazik. Imréék jól vannak, bár Imre elég fáradt. Tegnap megválasztották a Közgazdasági Társaság elnökévé, s még büszkébb rá, hogy legutolsó kis könyvét a tervgazdálkodásról az NDK-ban (német nyelven) betiltották.
Éjfél után felhívott Zelk – semmi nőügy, viszont tárgyal Majorral egy színdarabról, amit a Nemzetinek írna.
Szirmai beszédet mellékelten elküldöm tájékozódásul.
Magam megvagyok, hol fáj a lábam, hol jobban fáj, de egészében nem veszedelmes; s jobban vagyok, mint voltam a kúra előtt. Mindenféle aprósággal dolgozom. A legnagyobb esemény velem, hogy tegnapelőtt erre illetékes személy útján ajánlottak egy állást nekem: havi 7500 Ft fizetés, óriási meseautó, évi 2-3 utazás Párizsba, Genfbe és Londonba, s az elfoglaltság napi 1-2 óra. Gyönyörű, ugye? S mi az állás? A magyar zsidó hitközség elnöksége! Nem óriási, hogy ilyen karriert csináltam? Eszter lányom majdnem rosszul lett a röhögéstől. Ezzel ki is merültem, mert ennél jobbat már nem tudok nyújtani.
Ölellek sokszor és szeretettel
Zoltán

HORVÁTH ZOLTÁN – DÉRY TIBORNAK

Budapest, 1963. június 4. kedd
Kedves Böbém s Tiborkám,
megérkezvén a címek jegyzéke, igyekszem Oslóban utolérni benneteket. Megvallom, mindannyiunkat meglepett, hogy ilyen vállalkozók vagytok s még Oslóba is mentek, mert arra számítottunk, hogy 8-10-e körül itthon lesztek. Ez (örömömre) azt jelenti, hogy nem terhes nektek a barangolás, ami mindenképpen jó jel. Itthon nagy újság nincs. Gyuri a körülményekhez képest elég jól van, nagyon keményen dolgozik, nagyon kevés emberrel érintkezik, s azokkal is majdnem kizárólag csak telefonon. Én ebben, úgy látszik, kivételnek számítok, mert többször voltunk együtt, s persze a szokottnál is erősebben ápolom a kapcsolatot hozzá. Mintha valami mozgás lenne az ő ügyében, tanítványait fokozatosan tudományos intézetekbe helyezik, most legutóbb Heller Ágnest. Volt valami kritikusi értekezlet, amelyen Király, Szabolcsi és Pándi nyíltan Lukács-tanítványoknak vallották magukat. Viszont (ezt Lukács mondta nekem) nagyon sok beszédre ad okot az én temetési búcsúztatóm, sőt, állítólag azt mondták volna, hogy ez egy új Petőfi-kör akció nyitánya, s ez állítólag ismét hátravetette a Lukács-ügyet, amely hírek szerint újra PB elé kerül. A rám vonatkozó szóbeszédet nem hiszem, mert semmit nem mondtam, amit nem kellett elmondani – lényegében azt, hogy most már elég volt az elszigetelésből, s oldják fel a vesztegzárt Lukács körül, akit mi, a barátai fokozott szeretettel fogunk most már körülvenni. Ezt senki nem veheti zokon. Még az az újság is van, hogy tegnap Köpeczi magához hívatta Háyt, s lényegében megállapodásra jutottak. Megjelenik az Új Írásban a Mohács egy felvonása, valami kísérő szöveggel, s ezzel megnyílik a lehetőség számára színpad, rádió, televízió stb. felé is. Nagyon örvendetes és kellemes elintézés. Más irodalmi szenzáció nincs, hacsak nem az, hogy Zelk egy hónapra Visegrádra vonult, úgy látszik nő és gyomorbaj nélkül.
Én viszont itthon maradok, nagyjából egészségesen, csak a lábamat kezelgetik kétszer hetenként novocain-blokádokkal, s ez eléggé használ is, csak nagyon terhes (nem fájdalmas). Persze nem járok jobban, de az orvos (Székely) szerint a tény, hogy járok, már oly meglepő, hogy ennél többet nem kívánhatok. Lányomnak hamarosan nyolcadik gyermeke lesz, s így 11-re szaporodik az unokák száma. Imréék jól vannak, Imre 18-án utazik egy hétre Bruxelles-be (ahova, mint látom, ti nem mentetek) valami konferenciára, én viszont kormányzatunk óhajára októberben nem megyek Rómába (jelek szerint). Donáthéknak továbbítottam a lapot. Mit pletykáljak még? Illés Béla agyvérzést kapott, s csak németül tud beszélni – nem sajátos kibernetikus intézmény az emberi agy?
Küldtem Vogtnak egy példányt angolul megjelent tanulmányomból, s egy másodikat is, ha valamilyen könyvtárnak vagy érdeklődőnek akarja adni. Üdvözlöm is őt.
Ha nem esik nehezetekre, hozzatok egy vagy két üveg Vasculit tablettát (250-es csomagolásban). De ha kényelmetlen, akkor nem kell nagyon strapálni miatta, mert valahogy eddig mindig beszereztem itt is.
Csak a rend kedvéért állapítom meg, hogy Böbe egy sort sem írt nekem, legfeljebb rövid üdvözletet (persze vette a kalitkát, ezt nyugtázom). Ölellek benneteket szeretettel (ez az utolsó levél)
Zoltán

Forrás: Leveles könyv – EGY KORSZAK TÖREDÉKEI, 1956–88. Liget Műhely Alapítvány, 2012