Gergely Tamás: Gábor-kalap

A stockholmi útja előtt mi Lajossal csak távolról tiszteltük egymást. A kapcsolat Bajna György által teremtődött meg és élt. Bajna volt az, aki a nevében beszélt, egyezett meg, sőt magyarázott, amikor valamit nem egészen értettünk a versében – Ove Berglunddal a versek fordítása közben.
Szóval az érkezésekor nem tudtam, hogyan fog kinézni, azaz hogy lesz felöltözve, nem tudtam, milyen a viselkedése, engem az inkább azért érdekelt, mert rajtam keresztül ismerte meg vendéglátója, Gunnar Svensson Rafit, valamelyes felelősséget is éreztem tehát.
És akkor megjelent Lajos a reptér előcsarnokában, utolsónak, aminek története van, már meséltem, és most újra elmesélem. Arcvonásai karakterisztikusak, úgyhogy egyáltalán nem volt nehéz felismerni, ruházata egyszerű, laza, turistának elmegy, hanem a fején valami puha, sima fejfedő, mint amilyenben a navétások az erdélyi vonatokon védik magukat a szél meg az eső ellen. Na, azt másként képzeltem.
Az idő szép volt mindvégig, főfedő Stockholmban nem kellett, hanem búcsúzáskor mondom neki: „Hanem feltehettél volna egy kalapot, az jobban néz ki.”
Felcsillant Lajos szeme: „Egy gáborkalapot?”
Igen, én is arra a fekete, széles karimájú kalapra gondoltam, amelyet fényképen láttam, most már nem is tudom, hogy az ő, vagy az apja fején…

Elkacagtuk a dolgot, én elképzeltem, hogy masírozott volna Lajos azzal a határőrök között a nyköpingi reptéren. No de, az elmaradt, és múlt időben beszéltünk, valahogy megsejtettük, hogy egy második stockholmi látogatásra nem kerül sor…

Fotó © Krónika