A minap azt álmodtam, hogy pompás hattyúszárnyam nőtt, s ha már ilyen ajándék szottyant az ölembe(pontosabban a hátamra), azonnal ki is próbáltam. Lassan emelkedtem a fák koronája fölé, aztán elhagytam a templomtornyot s hamarosan ott kalimpáltam a város fölött. Egy darabig komótosan lavíroztam a fecskék és galambrajok között,aztán megpihentem egy hósipka-szerű felhőn. Az ámde eleredt az eső s a „hósipka” olvadni kezdett. Úgy pottyantam le, mint egy túlméretezett gólyatojás és elterültem egy parabola antennán. Lenn az utcán gyülekezni kezdtek a szájtátiak. Az egyik azt kiabálta fel, hiába ücsörgök ott, senki sem fog értem jönni, nincs a városban olyan hosszú létra. Másik meg biztatott, másszak csak le nyugodtan, mert idén nem lesz fizetésemelés a tanügyben. Aztán megunták a nézelődést és elszállingóztak. Ott maradtam behúzott szárnyakkal az antennán, miközben ütemesen koppolta fejemet az eső. Arra ébredtem, hogy beázott a sátorlap s az esőlé pont a homlokomra csöpög. Ki tudja mióta?

*Középkori kínzómódszer, Itáliában találták ki. A lekötözött rab homlokára addig csöpögtették a hideg vizet, amig az beleőrült és kárt tett magában. Főleg Kínában terjedt el, még 1998-ban is bevetették a tüntető diákok vallatásakor.