A Búvár című folyóiratnak, ha nem is rendszeresen, de volt egy Vidám tudomány rovata, mely híres tudósok furcsaságait gyűjtötte. Persze ezek között, a többnyire valós esetek, és a sok jellegzetes „vándoranekdota” között, számos akad, amelynek a tudománnyal való érintkezése csak arra korlátozódik, hogy szereplői tudósok, egyetemi tanárok, de a leírt eset tulajdonképpen bárkivel megtörténhetett volna. Szempontunkból természetesen azok az igazán érdekes anekdoták, melyekben magának a tudománynak van valamilyen szerepe. Következzék néhány ilyen, hitelesen megtörtént eset.
Az ötvenes években, legalábbis a szegedi egyetemen, az volt a szokás, hogy az elégtelen osztályzatot nem írták be az indexbe, hanem csak egy hosszú vonalat húztak a megfelelő helyre. Szabó Zoltán professzor, aki igazságos, de rettegetten szigorú vizsgáztató volt, kinyitotta az egyik vizsgázó indexét és azt mondta: „Kollega úr, a maga indexében kottázni lehetne!”
A tudósi szórakozottságnak voltam tanúja 1973-ban egy bécsi konferencián. Az előadók mikrofont, a mutatópálca helyett pedig az akkor még újnak számító fénymutatót (persze még nem lézerest!) használtak. Az egyik előadó szórakozottságában a fénymutatóba beszélt, és, mivel természetesen nem volt hangerősítés, bosszankodva jegyezte meg: „It is out of order.” (Ez elromlott.) A közvetlenül utána sorra került előadó a mikrofonnal próbálta a vetítővásznon megjelent ábrán az éppen lényeges pontot megmutatni. Mivel ez (érthetően) nem sikerült, csak ennyit mondott: „Something is wrong.” (Valami nem stimmel.)
Egy belgyógyászprofesszor (Korányi?) a cukorbetegségről tartott előadást. Rámutatott, hogy az e betegségben szenvedők vizeletében cukor van. Megjegyezte, hogy az orvosnak nem szabad undorodnia attól, hogy a vizeletben lévő cukrot ízleléssel kimutassa. Bemártotta az egyik ujját egy vizeletet tartalmazó edénybe, és megnyalta. Aztán azt mondta, hogy még az undor legyőzésénél is fontosabb, hogy pontosan figyeljük meg a dolgokat. „Ha alaposan figyeltek volna, akkor észre kellett volna venniök, hogy a mutatóujjamat mártottam a vizeletbe, de a gyűrűsujjamat nyaltam meg.”
Winkler Lajos, a budapesti tudományegyetem nemzetközi hírnevű analitikusa, késő éjszakáig, sokszor hajnalig dolgozott Múzeum körúti laboratóriumában. Egy hajnalon hazafelé menet látta, hogy az utcaseprő jobbra-balra csapkodva az utca szemetét, nagy port csinál, de a szemetet nem takarítja el. Odaszólt az utcaseprőnek: „Így az egész por ott marad!” Az utcaseprő válasza: „Hát, amit az úr beszí?!” Winkler az analitikai kémiai gondolkodás iskolapéldájaként említette ezt a feleletet tanítványainak.
Winkler egyik jelentős eredménye volt a tapasztalati úton nyert korrekciók alkalmazása a súly szerinti elemzésben. Ezek segítségével az elméletileg nem kezelhető zavaró tényezők hatása figyelembe vehető. Kolthoff, a század egyik meghatározó jelentőségű analitikai kémikusa, egyik munkájának élére a következőt írta: „Die Theorie leitet – das Experiment entscheidet.” Az elmélet meghatározó – a kísérlet a rávezető.
Winkler 1930-ban egy nemzetközi kongresszuson tartott előadásában egy kicsit módosította ezt a megállapítást: „Das Experiment entscheidet – die Theorie leitet a – irre.” A kísérlet meghatározó, az elmélet rávezet – a tévedésünkre.
Félreértések elkerülésére meg kell jegyeznünk, hogy Winkler nagyon is támaszkodott az elméleti megfontolásokra.

Egy másik hiteles kollokviumi eset, Dániából. Az előzményekhez tartozik, hogy sok évvel az eset előtt Niels Bjerrum és Brönsted együtt pályáztak a koppenhágai egyetem kémiai tanszékére. A tanszéket Brönsted nyerte el, a már nemzetközi hírű Niels Bjerrumnak az állátorvosi főiskola katedrájával kellett beérnie. Jannik Bjerrum – Niels fia – később a koppenhágai egyetem nagy hírű professzora, Brönstednél kollokvált. A kérdés olyan problémára vonatkozott, mellyel kapcsolatban Niels Bjerrum nagyon fontos eredményeket ért el. Jannik így kezdte feleletét: „Apám szerint”…Ekkor Brönsted közbeszólt: „És a kedves édesanyjának mi erről a véleménye?”

Walther Nernst a berlini egyetemen a termodinamika főtételeinek tárgyalásakor a következőképpen „bizonyította”, hogy nem fedeznek fel negyedik főtételt: „Az első főtételt hárman, Mayer, Joule és Helmholtz, a második főtételt ketten, Carnot és Clausius, a harmadik főtételt pedig egy tudós, jómagam fedezte fel.”

Számos érdekes történet hőse Szilárd Leó, Niels Bohr és Robert W. Wood. Álljon itt néhány jellegzetes eset.
Szilárd Leó hosszú évek magfizikai kutatásai után biológiai problémákat kezdett el tanulmányozni. Meglátogatta Luria laboratóriumát, ahol fágkutatásokkal foglalkoztak. Luria akadozva kezdte a kutatások lényegének ismertetését: „…nem tudom, milyen ismereteket tételezzek fel”, Szilárd félbeszakította: „Tételezzen fel teljes tudatlanságot és határtalan intelligenciát.”
Bohrt meglátogatta egyik tisztelője, és meglepődve vette észre, hogy az ajtó felett egy lópatkó van felszegezve. „Bohr professzor, ön hisz ebben a babonában?” kérdezte megdöbbenve. Bohr: „Természetesen nem hiszek, de azt mondják, hogy annak is szerencsét hoz, aki nem hisz benne.” (Nem ez a hiteles történet. Bohr hallotta ennek egy változatát, és úgy megtetszett neki, hogy maga is gyakran mesélte el. Egy idő után pedig már a leírt formában terjedt tovább.)

Forrás: Beck Mihály: Humor a tudományban. Természet Világa, 127. évf. 4. sz. 1996

Szerkeszti: Bölöni Domokos