A magyar halacska

Életsodrásban, kőrácsok között
tízuszony-akarattal
úszik a csacska, makacska
magyar halacska.
Úszáshitben marasztja,
hogy fenséges konoksággal érzi:
rajta az Úr szent malasztja,
és honalkotó-védő őseinek
jövőteremtő életkedve:
kőfolyamban is
megmaradni és haladni,
vízben, tűzben is aratni
– tízuszony-akarattal,
mindig, mindig reménykedve.

Egyeseknek, begyeseknek,
lándzsaélű hegyeseknek
ő csupán a múlt
rostán fennakadt avarja,
ki a glóriás nemzetállam
„vegytiszta” vizét
pimaszul kavarja, zavarja.
Több „bölcs” honatya inti, szidja:
– Ó, te idehonosodott
csacska, makacska, vadacska
magyar halacska,
miért vagy te még most is
oly vankuj szittya,
ki a vízben is a tüzet szítja?
És miért vagy te pisztráng,
méghozzá szivárványos?
Mind a három színed:
szívzárványos.
Ezért pont:
legyél te is szürke ponty!

Kormányunk ígéret-körhintája
fejünk fölött csábítón forog,
csillog-villog, csak ne legyen
ajkunkra csapó horog.
Hej, annyiszor púposodott elénk
ígérethimalája,
s végül papírkukává aljasult
– gyújthatunk tüzet alája.

Én érzem és tudom:
egyik fő veszély a – túlon-sok vezér,
mindenikük prófétaként beszél;
s az elszédített nép azt sem tudja,
melyik is az igaz útja.

Pedig:
csak egységben fogunk győzni,
másként leszolgásodhatunk
babot főzni.
És korparancs az országban
a testvériség,
ki hisz benne és küzd ezért:
megáldja az ég.

Szerkeszti: Bölöni Domokos