Ó, lányok, asszonyok, szia!

Vagy tíz esztendeje, amikor minden hónapban megrendezték az Új Írás munkatársainak találkozóját a Százéves étteremben, olyan írnokok közé kerültem véletlenül, akiknek mindegyiküknek óriási terveik voltak: az egyik színdarabot készült írni, a másik regényciklust, a harmadik önéletrajzot. Én nagyon szégyelltem magam, hogy nekem nincsenek terveim, hát végül közöltem velük, hogy én is tervezek egy kétsoros költeményt, amit remélem, még néhány esztendeig nem kell megírnom. Amikor sajnos aktuálissá válik, akkor megírom. Höhö, mondták, majd megint: höhö, mi az, hogy kétsorost tervezel, mi az, hogy nem aktuális, és kínomban hirtelen rögtönöznöm kellett, és elmondtam a kétsoros költeményt, amely így szólt: „Ó, lányok, asszonyok, szia, / megjött az impotenszia.” Hogy ez pornográf költészet volna? Inkább olyasféle ez, mint mondjuk a halálfélelemben fogamzott vers, de hadd folytassam egy remekművel, aminek a szerzője már sajnos nem én vagyok, hanem Nagy László. Három nap múlva levelet hoz a posta. Kibontom. Nagy lászló jellegzetes kézírásával egy kétsoros vers, amelynek a címe: Vigasz. A vers így szól: „Nyelve ha van, Zelk úr, / Holtáig az elkúr.” Ez se pornográfia. Ilyen csodálatos telitalálatú rím, már ha volna is a költeményben pornográfia, akkor is eltüntetné a pornográfiát. Én hónom alá vettem a két költeményt, bejártam vele Budapest valamennyi szerkesztőségét, közölnék-e azzal a közös címmel, hogy még élő költők levélváltása. Ha semmi más, mint az, hogy ez ideig ennek a két versnek nem akadt se napi, se hetilapja, se folyóirata olyan, amelyik közölte volna, bizonyítja azt, hogy Magyarország bizony-bizony egy kicsit prűd légkörű ország, legalábbis ami a szellemi életet illeti.

(Zelk Zoltán mesélte Vezér Erzsébetnek 1970-ben. Az irás a Kritika 1987/8. számában jelent meg.)

Szerkeszti: Bölöni Domokos