Az élet struktúra, erővonalak együttese és igazságtalanság. Ha vannak olyan gyerekek, akik unatkoznak, mi egyebet cselekszel, mint hogy rájuk kényszeríted parancsaidat, amelyek olyanok, mint a játékszabályok. Aztán látod, hogyan szaladgálnak.

…Nem ott szabadok a kövek, ahol nekik tetszik, különben nincs minek jelentést adniuk, és nincs mitől jelentést nyerniük. Az elfogadható kényszer azt jelenti, hogy engedelmeskedj a trombitaszónak, ha az valami nálad nagyobbat kavar fel benned, hív életre belőled. Azoknak, akik meghaltak a szabadságért, mert felmagasztosultak, mert a saját szépségüket szolgálták benne, és azáltal, hogy alávetették magukat ennek a szépségnek, egyúttal elfogadták a kényszereit is, és éjszaka idején felserkentek a trombita hívására, nem állott szabadságukban tovább aludniuk, vagy ölelgetniük a feleségüket, hanem engedelmeskedtek a parancsnak. És ha egyszer kénytelen vagy engedelmeskedni, mit érdekel engem, kívül van-e a csendőr, vagy belül, önmagadban.

A csendőr a másik emberhez való hasonlóságodat alapozza meg. Hogyan is láthatna messzebbre? Számára a rend a múzeum rendje, ahol szépen sorba rakják a tárgyakat. Én azonban nem arra alapozom az ország egységét, hogy hasonlíts a szomszédodra. Hanem arra, hogy szomszédoddal együtt, akár az oszlop és a szobor a templomba, beleolvadjatok az országba, mert csak az ország egy és oszthatatlan.

(Folytatjuk)