A füst feketén kanyarog,
bús kutya holtakat ugat,
a levél hull, mert leesett,
s egy pók elzárja az utat.

Kavicsban szikla álmodik,
piros sebecske vérezik,
a fűszál fenyőknél magasabb,
s a farkas öl, ha éhezik.

Langy meleg van, mert süt a nap,
a föld egy friss üveggolyó,
a lámpák lángja lomha köd,
de a sötétség ragyogó.

A bölcsek nyelve mind komoly,
de friss üdék a hajnalok,
a farkas öl, mert éhezik,
s a füst feketén kanyarog.

1940.

Forrás: Összes versek. Magyar Elektronikus Könyvtár