Nézem hosszú,
billentyűsre valló ujjamat:
mennyi Bach-fúga,
Cantata szállhatott
volna fel alóla
s zöld árnyakban
úszó szememmel
hány Desdemona sírhatott volna
estéről estére.

De szétfoszlott mint hályog
a gyermeki látomás,
úgy mondták,
az efféle csak ábránd,
ködös és jelképes :
a nagybetűs jellem
ennél jobb sorsra érdemes.
Maradt hát a belső Cantata
– és persze az angyali Desdemona –
kihűlő világunk
szobányi lakályossága,
téli esték utcáin
hársak virágzó ága.