Szabadulásától eltelt néhány év alatt megcsillapodtak a hullámok Ambrus Attila alias Viszkis körül. Olyannyira, hogy immár riporttéma is lehetett szülőföldjén, Erdélyben. Alakja ma már nem megosztó, múltbeli cselekedetei nem borzolnak indulatokat. Az előélet ma már tanulságként értékelhető…
Ezt teszi Jánossy Aliz, a Hargita Népe gyergyószentmiklósi tudósítója abban az interjúban, mely szeptember 13-án látott napvilágot lapjában (Bankrablóból gelencsér), s nem csak témája folytán emelkedik ki a jelenkori publicisztikai termés átlagából. Riporternek szerencséje volt azzal, hogy alanyát megpillantotta a gyergyói Székelyföldi Lovasünnep vásárosai között, ahol fazekas áruit terítette, vevőkre várva… A bankrablóból lett gelencsér – a Viszkis szereti e patinás kifejezéssel megnevezni börtönben tanult mesterségét – így emlékszik vissza a szakma tanulására:

– A börtönben, ingerszegény környezetben valamit tenni kellett, hogy jobban teljenek a hétköznapok. Egyetlen képzés indult, a hároméves fazekasképzés, hát erre iratkoztam be, és igyekeztem ebben is maximálisan jól teljesíteni, ahogy minden másban. Törekvéseimet siker koronázta, hiszen egy idő után kaptam egy műhelyt, ahol dolgozhattam, így már gyorsabban telt a tizenhárom év, amit bent töltöttem. Miután szabadultam, egyértelmű volt, hogy azt folytatom, amiben bent sikeres voltam, de jelzem, ma sehol nem tartanék, ha nem álltak volna mellettem a barátaim, ismerőseim, a támogatóim, akik mellettem voltak a börtönévek alatt és utána is. Minden, amim ma van, nekik köszönhető, ők olyan emberek, mint például a Bajkó házaspár, akik meghívtak ide. Ők hittek és hisznek bennem, miattuk szakítottam végérvényesen a múltammal, mert nekik nem okoznék csalódást semmiért sem.

A Viszkis életútja akár azt is jelezheti másoknak, hogy onnan, a rácson túlról, létezik visszatérés, még akkor is, ha a büntetés olykor aránytalanul nagyobb annál, mint amennyit az ember erkölcsi ereje elviselne. Valami hasonló történt Ambrus Attilával is, de ő szerencsére túltette magát rajta.

– Úgy gondolom, ha valaki lop, csal, annak bűnhődnie kell, a bankrablásért büntetés jár. Tizenhét év viszont nagyon hosszú idő, ebből tizenhármat töltöttem le, és itt jön be a kettős mérce, amit már említettem. Azóta törvény bírókkal is beszéltem, és úgy gondolom, pontosabban tudom, hogy példát akartak statuálni. Volt olyan rabtársam a börtönben, akit gyilkosságért varrtak be, utánam jött be, és előttem szabadult. Én nem öltem, a bankba pénzért mentem be, nem azért, hogy valakit bántsak, annak ellenére, hogy mindig fegyver volt nálam. Azt gondolom, hogy kapóra jött egy székely legény, akinek példáján keresztül meg lehetett mutatni: így jár az, aki bankot rabol.

A riporter természetesen megkérdezte tőle: miért lett Viszkis? Mert minden rablás előtt felhajtott egy pohár whiskyt. Nyilván… De mire kellett a whisky? Hát a feszültségoldáshoz. De honnan a feszültség? Talán félt? – adta magát a kérdés.

– Igen, féltem. Nem attól, hogy lelőnek, s meghalok, hiszen ezzel számoltam, ezért nem volt akkoriban feleségem, gyerekem. Igazából attól féltem, nehogy elsüljön a fegyver, és valakit én sebesítsek meg, netán a halálát okozzam.
Mi van például akkor, ha valaki lead egy riasztolövest, es a golyó gellert kap, es ugy talál el valakit? Magyarázkodhatnék az életem végéig, hogy tulajdonképpen nem úgy akartam. Épp ezért elég sok lögyakorlatot végeztem, mert nekem fontos volt, hogy pontosan célozzak, ha netán lőni kell. Amikor bizonytalannak éreztem magam, hazajöttem Erdélybe, kimentem a Fitód környéki hegyekbe, hoztam lőszert, kartonokat meg mindent, ami kellett, és gyakoroltam a célba lövést, hogy ha muszáj, akkor olyan helyre célozzak, amivel harcképtelenné teszem az embert, de nem ölöm meg.

Azt is megtudjuk az interjúból, hogy egy-egy sikerült rablás után a Viszkis kámforrá vált és egy lakatlan szigetre vonult. Utána pedig…

– …Aztán hazajöttem Erdélybe, Csíksomlyón elmentem a Babba Máriához, és eléggé szép összeget tettem a perselybe arra kérve, hogy segítsen a következő balhéban. Ez eléggé betegesen hangzik, de így volt. Az is igaz, hogy soha nem ajánlottam fel nagyobb összeget valami karitatív célra vagy egy jótékonysági szervezetnek, de a pénzt nem egyedül költöttem el. Mindig adtam másoknak is belőle, s itt most- ha megengedi – neveket nem említenék, de kaptak belőle nők, barátok, ismerősök.

A Viszkis nem vesztegette hiába az időt: ha évtizedek ki is estek az életéből, az utóbbi időben rendszeresen tanult. Irással próbálkozott – megirta életének tanulságait Haramia cimmel, könyve legalább is a székelyföldön, nagyon kelendő. Meg aztán, ha a bankszakma igényelné, akár biztonsági tanácsadó is lehetne, hiszen a haramiákból lesznek a jó zsaruk – ez már beigazolódott a történelemben. Csakhogy…

– Ez kizárt, legalábbis a Magyarországon, de azt hiszem, az egész kelet-európai tömbben. Amerikában van ilyen, ott felhasználják a zsiványok tudását, hogy javítsák a biztonsági rendszerek hiányosságait, de nálunk ez elképzelhetetlen, mert annyira zárt világ a bankrendszer, hogy oda kívülállót nem engednek be. Pedig az éremnek két oldala van és egy pereme, én most a peremén egyensúlyozom éppen. Tudnék jó tanácsokat adni a biztonsági rendszerek megerősítésében, ismerve az érem másik oldalát, hiszen soha nem mentem be úgy egy bankba, hogy előtte ne készültem volna. Mindig pontosan tudtam, hol vannak a kamerák, mennyi időm van a riasztásig, tudtam, mikor, hol járöröznek a biztonsági emberek, hol áll a rendőrautó stb.

Életéről, könyve alapján a Kontroll cimű filmet rendező Antal Nimród készit játékfilmet. A forgatások még folynak Budapesten, pár napja filmeztek a Keleti Pályaudvar közelében, leállitva ideig-óráig a forgalmat. A felvételekhez olykor meghivják a Viszkist is, amolyan tanácsadónak, s a befejezéshez álló forgatás alapján valószinű, hogy a film a jövő év második felében kerül a mozikba.
A riporteri kérdések közül nem hiányzott az sem, hogy miként lesz valaki bankrabló (ha valaki igen, akkor a Viszkis erre tudja a választ):

— A dolog sokkal összetettebb annál, hogy egy rövid válasszal el lehetne intézni. Először is az nem életcél, hogy valaki bankrabló legyen, mert az egy primitív dolog, hogy bemész a bankba, ráfogod valakire a fegyvert, és azt mondod: ide a lóvét! Azt is kell tudni rólam, hogy abban az időben játékfüggő voltam, mindig kerestem az izgalmakat, és a bankrablás is egyfajta izgalmi állapotot teremt. De amellett, hogy félig körbeutaztam a világot, rengeteg pénzt elszórtam a kaszinókban, és ehhez is egyre több pénz kellett. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy gyerekkoromban meglehetősen szerény körülmények közepette éltünk, és azt gondoltam, hogy pénzzel mindent meg tudok venni, akár autót, akár utazást, szerelmet vagy nőt. Ez nem azt jelenti, hogy a lányokra akarnám verni a balhét. Hozzátartozik a történethez a megfelelési kényszer is, anyagias társadalomban élünk, akkor vagy valaki, ha pénzed van. Azt gondoltam, ha onnan veszek el keveset, ahol egyébként is sok van, nem lehet nagy baj belőle. Na jó, aztán rájöttem arra, hogy a pénz nem boldogít, de akkor már késő volt.

Fuss el véle, bár ez még messze a vége!

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ