Gergely Tamás: KIM MEG CEAUSESCU

Ezek a diktátorok, talán mindkét végletben igen érzékenyek a helyzetre, a helyzetükre. Egésze az utolsó fejezetig, lépésig. Kim tudja, hogy ha megáll az úton, ha ”reformozgatni” kezd, elsöpri a történelem, mint ahogy például félreállította Gorbácsovot. Neki, mármint Kimnek, ezt érzi a bőrén, hogy úgy fogalmazzak, az atomfegyver felé vezető úton kell haladni. Tulajdonképpen annak az útnak is vége szakad – minél előbbre halad az atomfegyver előállításában, annál közelebb a vég. Eddig csak nyírbálgatták a hatalmát különböző szankciókkal, de azt nem hagyják, hogy atomhatalom váljék belőle.

A vég, mikor már megérett rá az idő, nagyon könnyen és kaotikusan áll be. És lehet igencsak brutális.
Mi, ugye, Ceausescu iráni útjával kapcsolatosan azt gondoltuk, hogy a menekülését szervezi meg. Nem azt tette, ”két héten” vagyis rövid időn belül lelőtték. A sajátjai. Nem az oroszok, nem Tőkés, hanem a Securitate. Képteen volt megérteni, hogy az ő ideje lejárt. Emlékszünk arra a zavaros tekintetre, amikor a bukaresti tömegtüntetésen hirtelen ellene kezdtek el jelszavakat skandálni. Meg a menekülés alkalmával ilyeneket mondott, hogy “gyárakat építtettem nekik, s most el akarnak fogni”…
Szerintem Kim Dzsong Unra szörnyű vég vár. És hamarosan. 2016. szeptemberét írjuk, lássuk… Emlékszem az oroszok által fenntartott afgán elnökre, akit az oroszok “ottfelejtettek”, s aki a lámpavason végezte… Persze, tudom, hogy Kim Dzsong Unt Dél-Koreában kormányzati lakás várja, de arról is olvastunk, hogy a “nép ellenségeit” a falu központjában üstben megfőzték… Kínában. Miért lenne másképp Koreában?!