Malmöben lőnek (4)
Malmöben viszonylag csendes volt a hétvége. Egy biciklisre állítólag rálőttek anélkül, hogy eltalálták volna, két helyre belőttek, de láthatóan úgy, hogy csak anyagi kár keletkezzen. Úgyhogy egyetlen bevándorló sem halt meg, meg s mindössze egy sebesült meg, annak egy lógó foga bánja, hogy a tettessel, ha az, összeverekedett.
Így történt: Naser Yazdanpanahnak üzlete van a Lönngatan és a Norra Grängesbergsgatan sarkán. Jobban mondva szabósága, de Naser egyben borbély is. Szombat este éppen egy nadrágot vasalt az udvarra néző helyiségben, amikor zajt hallott. Azt hitte, valaki kővel dobta meg az ablakot. Kirohant és vitatkozni kezdett az egyetlen ott-tartózkodóval. Aki tagadta, hogy ő lenne a tettes, dulakodni kezdtek, az idegen fejelése Nasernek egy fogába került. Viszont elképzelhető, hogy a dulakodás során a Naser ruháján maradt valamiféle olyan nyom, például hajszál, ami elárulja az illető DNS-képletét.
Hogy miért pont Naser ablakára lőttek, senki nem tudja, azt sem, van-e összefüggés a lövés meg aközött, hogy Naser délelőtt részt vett egy erőszakellenes tüntetésen. Malmöben, esetleg éppen az általa majdnem elkapott tettes ellen.
2010-10-26
Gergely Tamás
2010. október 26. 14:26
Hogy ezek az emberek nem tudják, hol és kire kell lőni…