Te, ember, úgy vagy építve, hogy a tárgyak üresek és holtak számodra, ha nem valami szellemi világ részei, és légy bár tompa agyú, zsugori alak, a szebbik tárgyat mégis azért óhajtod inkább, mint a másikat, mert valami értelme van számodra, mint ahogyan az aranyat is azért kívánod, mert azt képzeled, láthatatlan kincseket hordoz magában, és ha feleséged ezt az ékszert kívánja, nem azért teszi, hogy hajkoronája még súlyosabb legyen tőle, hanem mert nyelvi konvenció, hierarchia, titkos üzenet, hatalom jelképe.

Mivé lennének a bástyák, ha nem lenne rajtuk őr? Ezért vetkőzteti mezítelenre a várost ez az alvó őrszem. És ezért jönnek majd, és ragadják meg, ha rábukkannak, hogy saját álmába fojtsák bele… Egyszóval ott aludt az őr a lapos kőre hajtott fejjel, félig nyitott szájjal. Arca olyan volt, mint a gyermekarc. Még a puskáját is úgy szorította magához, mint a játékszert, amelyet a gyermek magával visz az álomba. És ahogy elnéztem, megesett rajta a szívem. Mert a meleg éjszakákon szánakozom az emberek gyengeségein… Alvó őrszem. Ellenség előőrse. Már a hatalmukban vagy: azért alszol, mivel nem tartozol többé a városhoz, hozzákötve és megingathatatlanul, hanem átváltozásra, vedlésre vársz, és odatárod magadat a termékenyítő magnak.

(Folytatjuk)