Nem ő alapította a Kisvárosi Teniszegyletet, de még a hesseni választófejedelemséget se, ahol él.Ez is természetes valahol, ha egyszer nem nagyhercegként, ráadásul teniszező nagyhercegként érkezett meg Grossumstadtba. Tény viszont, hogy már itthon is jól teniszezett, és a főrendre, a korondi fazekasokra meg a fogorvosokra jellemző dinasztiaépítő öntudat benne is megvolt. Kálmi, a fia versenyszinten játszhatott volna, ha szponzort szereznek, de ki figyelt az épp átalakulóban levő keletről érkező férfira és fiára? Ha valaki tizenhárom-tizennégy évesen nem csillog, abból nem lesz nagy teniszező. Minden ezer nagy tehetségből kijön egy igazán nagy, akit Ivan Lendlnek, McEnroe-nak hívnak. Egy Jimmy Connors, Năstase. S az új generációt még nem is mondtuk, Pete Samprast, Federert, Rafael Nadalt, Novak Djokovicot. Minden húsz évben egy, ez azért nem kicsi dolog!
– A város ahol élek, olyan húszezres hely. Nálunk a tenisz nem verseny-,
hanem szabadidősport. Van négy-öt csapat, a (már csak így mondom) rajoni bajnokságba
neveztek be. A megyei, egy fokkal fennebb, valamivel erősebb. Az én csoportom a
Verbundsligában játszik, amely egész Hessenlandot befogja. Ott játszom tizennyolc éve, s
hogy a körzetiből felfutottunk az országos ligába, az én érdemem is. Kétszer kaptam ki a
tizennyolc év alatt, a többit mind megnyertem. Még valami. Nem vagyok már egészen
fiatal, a hatven éven felüliek korcsoportjában játszom, de szívesen gondolok a nőkre,
teszem-veszem őket. Képzeletben vagy valóságosan is, erről most ne beszéljünk. Pompás
kondiban vagyok, életem egyenesben fut, mindenem megvan, amire szüksége van az
embernek.
*
Késő délután valaki a kaput kilincseli, közben kiabál. Nem a seprűs ember az egyik kicsi homoródmenti faluból, sem a kaszás. Ki az? My name is James. James Bond 007, ezt borzadályos suttogással adja elő. A gyerekek rohannak kaput nyitni. Megjött Ló!
Ne mondjátok Öcsikének, hogy Ló, még megharagszik. De igen, mert mi úgy szeretjük mondani neki, hogy Ló. Mi szeretjük Lót.
Így válik bibliai személyiséggé sóvá lett feleségével egyetemben a férfi, aki tényleg James Bond-napszemüveget hord, ezüstszürke BMW-je is kémfilmbe való. Most is legendásan komolytalan. Mint mindig. Nem mellékesen ő az a teniszbuzi, aki a hatvan éven felüliek úri kategóriájában játszik.
Hát azt hallottátok-e, hogy megvertem De Villepent?
– Bemondta valaki, valami, hogy hallottuk volna?
Megjelent egy-két német újságban. Én eddig soha nem játsztam az országos
bajnokságban. A szabályok szerint az első négy mehet. Hessenlandot hatmillió lakóval képzeld el, fővárosa Wiesbaden, még igazi miniszterelnökünk is van! A kereszténydemokraták vezetnek a szabaddemokratákkal együtt. Még mindig jobb a koalíció a sárgákkal, mintha a vörösökkel vagy a zöldekkel egyeztek volna ki. De ez politika, hagyjuk az ördögbe. A mi landunkban van két regionalligás csapat, ők két fokkal fönnebb játszanak, mint mi. Olyasmi, mint az Erste Bundesliga a futballban. Akit legutóbb megvertem, regionalligás játékos. Harminckettes tábláról indultunk, megnyertem három meccset, ezzel az első négy közé kerültem. A második fordulóban jött De Villepen, ellene is nyertem. A második szettben föladta, mondják, mert az én játékstílusom abszolút idegen volt neki és nem volt semmilyen taktikája, amivel megállíthatott volna.
A szinte wimbledoni izgalmakba belegázolnak a gyermekek. Félórája
természetfigyeléssel foglalkoznak. Krapi napellenzőt formál tenyeréből, a környéket kémleli, Vikinek diktálja, mit lát. Így néz ki a megfigyelési napló: 1 veréb, 1 fecske, 2 Madár nem tutuk mijen, 1 veréb, 4 veréb, 3 galamb, 2 veréb, 1 galamb, 1 lepke. Nagy az isten állatkertje, még ha nem is annyira változatos, házunk táján legalábbis.
*
Délután három óra Németföldön. Mokány egyhangúsággal esik az eső. Egyszerre tizenkét pályán játszanak, a pályák szélén esőköpenyes, esernyős nézők. De Villepen kezd, az első szettet meg is nyeri 6:2-re. Kitűnő lábmunka, csodálatos, irányított röpték. Öcsi minden labdáját letámadja. Rendszerint két beállás közül kell választani. Van, aki mindig az alapvonalon van, más a hálónál minden labdát letámad. De Villepen a levolézott labdákat kivédhetetlenül teszi oda, ahova kell. Ez a pálya totális kontrollja. Egyetlenegyet tehetsz, megpróbálod kibillenteni játékstílusából meg ritmusából. Átdobod fején a labdákat, vagy teljes erővel beleütöd a testébe. Ezt csinálják az igazán nagyok is, az ellenfélnek nincs ideje saját reakcióit úgy irányítani, ahogy ő akarja. Tény, megvert 6:2-re az első menetben. De csakhamar feljöttem mellé, fej fej mellett haladtunk az utolsó gémekben. A 2. szettben egyre nőtt önbizalmam, sőt egyre inkább hittem, hogy nyerni tudok. Fizikai állóképességem kitűnő. Mértékkel eszem, majd minden nap edzek. Különben is edző vagyok, rendszerint másokkal foglalkozom, de közben az edző magát is edzheti, hát nem?
Jó kérdés, hogy mikor következett be a nagy fordulat. Ő a második szettben elment 2:0-ig, ezután pedig a labdák egyre inkább kezdtek bejönni nekem. Meglepte az agresszív játékstílus, szemlátomást idegesítette, önbizalma egyre inkább fogyott. Egyszerűen nem tudta, mivel válaszolhatna. 2:1, 2:2, 3:2, már 4:2 javamra! Abban a pillanatban leállította a mérkőzést. A bíróhoz fordult, aki a kakasülön gubbasztott: sajnálom, jelentette be, lesérültem, feladom. Volt nekem is húzódásom, de én nem adtam fel akkor sem, soha. Lefixáltam, játsztam tovább. Azt hiszem, ezt itthonról vittem magammal, hogy addig kell küzdeni, ameddig csak lehet, azon túl is. Sorry, fordult felém abban a pillanatban, aztán kezet fogtunk. Te nyertél, elismerem. Szemem előtt hirtelen felsziporkázott a világ, mit bántam én, hogy megállás nélkül hull az a sunyi eső… Egy igazán jó, profi szinten teniszező játékost győztem le és ezt még jó ideig nem tudtam feldolgozni. Csaknem egy órán át játsztunk, őszintén gratulálok, mondta De Villepen, rajta is látszott, hogy nem hiszi, ami történt. Percig se gondoltam, hogy vesztesként lépek le a pályáról, ráadásul egy eddig nem ismert játékostól kapok ki! Kezet fogtunk, az volt a végszó, hogy remélli, én nyerem meg a hesseni bajnokságot. Ha te engem megvertél, akkor biztos, hogy mindenkit legyőzöl.
–Egyáltalán nem szerény – állapítottam meg magamban, de nekem legalább igazam volt. De Villepennek sajnos nem, mert Öcsikét mégis megtépték a fináléban.
A diadalt követően jött az újabb meccs, amit 6:1, 6:2-re nyertem a négybe jutásért,
ez már az elődöntő volt. S attól kaptam ki, aki pillanatnyi legjobb formáját bizonyította, mert engem megvert 6:1, 6:3-ra, és a döntőt 6:0,6:0-ra vitte.Aki a Hessen-bajnokságot nyerte, turnékra jár, nagy versenyeken vesz részt. Most már tudom megbicsaklásom lélektanát is, megfejtettem a történtek újra- és újraelemzésével. Helyére került minden s ez is tanulságos pszichotréning, ha a következő mérkőzésekre gondolok.Az történt, hogy félni kezdtem a győzelem kapujában. Mi lesz, ha tényleg kiderül, hogy én vagyok a legjobb? Erről mások is beszámoltak már, ott vagy húsz méternyire a csúcstól és megrettensz, önbizalmad lehull és abban a hosszú percben nagyon védtelen vagy. Ezért nem tudtam hozni a formámat, a győzelem hihetetlen gondolata valósággal megbénított. De Villepen hatszoros Hessen-bajnok. Én most lecsúsztam a címről, de elhatároztam, hogy ezentúl indulok a senior openeken. Szórakozásom lesz ezentúl a verseny. Ha érdekel, Head ütővel játszom, bélhúrral húzták be, könnyű ütő, passzol az én játékstílusomhoz. Az enyém 228 grammos. A profik 360-400 grammossal játszanak. Minél súlyosabb, annál nagyobb és pontosabb az ütés. Az enyémmel (mondhatom azt is, az én koromban) olyan hatalmasat már nem lehet ütni. Aki kiskorától ezen edződött, annak való. A trambulin-hatást is rászámítom. Amelyik ütő nincs nagyon feszesre húzva, ráerősít az ütésre. Az enyém 23-22 kilogrammra van behúzva. A nagyoknál általában 30-ra temperálják.A Pete Samprasé negyven.
Azok a különös, ellenfelet meghökkentő labdák, amiről már volt szó, titkosak?
A pályán nincs titok, olyan nyitott és átlátható minden, akárcsak a gőzfürdőben
vagy a mennyországban. Mindenki mindent lát és elemez.Annyit már elmondtam, hogy nem ütök nagyokat, inkább pergetek. Oldalfalcsos labdákkal igyekszem az ellenfelet megtéveszteni, váratlan stoplabdák, nem kiszámítható adogatás. Ennyi az egész.
*
Rég volt, igaz is volt. A nyolcvanas években amikor Boris Becker meg Steffi Graf megőrjítette Németországot, úri sport volt. Bukarestben jóval hamarabb kezdődött, a kiskamaszok nem Zorrót meg Szandokant játsztak, hanem Năstaset meg Ţiriacot.Az elit („a társadalom krémje”) azonnal lemond a játékról és általában mindenről, ami népiesül. Újabb státusszimbólumokat keres és rendszerint meg is találja az étkezéstől a szerelemig, a kocsitól a társasági rítusokig, a szabadidősportig mindenben, amit csak akar. Ment a tenisz, jött a golf, ami már azért is jó, mert ott három-négyezer euró az évi tagsági díj, a tenisznél csupán kétszáz. Bagó, amit bárki ki tud fizetni