Jutka a Tejcsárdából jött, így hívták a tejbegyűjtő központot a faluban, s várta a nagyi dícséretét. Amit ehelyett kapott, nem tette a vitrinbe, pedig a nippek között ennyi hely még került volna.
– Nézd meg, miben mentél le a csárdáig. Kicsikém, most az egész falu erről fog beszélni, azt mondják, hogy Bélának, a fiamnak, a te apádnak annyi pénze nincs, hogy vegyen neked egy nadrágot, csupa szakadás, feslés. Meg olyan munkás nadrág, farmer. Egy lány, menyecske, mert most már az vagy, járjon szoknyába’. De ha már nadrág, az ne legyen szakadt. Így a miklósvári cigányok sem járnak.
– Nagyi, állj, végy levegőt, megfulladsz, csak kedden jön doki… A szoknya már nem divat. S ha azt veszek fel, azt mondod, hogy az edényfogó rongyod is nagyobb annál, alig takarja a fenekem. Ez a nadrág a divat, így árulják és a te fiadnak, az én apámnak sok pénzébe kerül, de Sárival, hogy tegyünk valami jót, felvesszük a tréninget, nem a szoknyát, mert abban csípnek a csíhányok…
– Rendben kicsikém, a mackót veheted, az jó a kertben, a mezőn, s hozzatok retket és zöld hagymát. Ebédre aludt tej, puliszka és rókagomba paprikás lesz. De amikor harangoznak, gyertek, akkor teszem oda a vizet a puliszkának. Most tíz óra, van időtök, s vigyétek a korsót és hozzatok friss vizet a forrásból. Az elsőházban van málétészta, most csináltam, vigyetek belőle. Addig én megverem a kenyeret és a madárcipó is megvan, elvihetitek, csak még forró, nehogy nájlonba tegyétek, hozz a kasztenből, kendőt.
Jutka a kiscipóját semmiért sem adta volna. Egy éven át álmodott róla. Beletette a kendőbe, a kiskapát a vállára hajította és mentek.
Az öreg templom harangja a hatodikat ütötte, amikor a két tinilány belépett a kapun, a kiskapára akasztott tarisznyából zöldhagymák kandikáltak ki, az alján haviretkek dudorodtak. A harangozásba a dörgés pofázott bele, a besötétült égboltot pedig villámcikák vakuzták.
Jutkám, hányszor mondtam, ha jön az eső, a kapát nem tesszük a vállunkra. Beléd csap a ménkű. Gyertek be. Mutatok valamit.
Jövünk csak leteszem a kapát, hogy a csűrbe csapjon a ménkű.
A ménkű tétovázását nem várták ki, seperc alatt bejöttek az udvarból.
Nagyi, nézd mennyi retket és hagymát hoztunk, kiszedtük a gyomot és kapáltunk. Itt a forrásvíz, mit akartál nekünk mutatni?
Nézd meg kicsi szívem, elővettem az okulárémat, kihúztam a varrógépet és megvarrtam a nadrágodat, egy szakadás sincs rajta, tettem két kis foltot is. Így már hordhatod, de csak este, amikor jön a csorda, vagy ha mentek a kultúrba.
A retek és a hagyma nagy csattanással landolt a padlón.
– Szentséges ég, nagyi, te mit csináltál, itt holt hátán van a folt. Ez a nadrág meghótt. Többet nem vehetem fel. Felmosórongynak sem jó.
Kint nagyot villámlott, csattant egyet, ez a ménkű véleménye volt. Zuhogni kezdett az eső.