Haldoklott az öreg Kovács Demeter, nem volt mit tenni. Tegnapig még igen, el is vitték a pesti, kolozsvári, csíki végül pedig udvarhelyi orvos után egy hókuszpókusszal foglalkozó cigányasszonyhoz Bukarest mellé, aki szerencsésen megszabadította a családot három nyaklánctól, egy karkötőtől és ötezer-háromszáz lejtől, s aki mindazok után csak annyit mondott, hogy ha eltávozik, lelke akkor sem lesz veszélyben, mert ő háromszoros védőgyűrűt vont köré, amin a Rontás Nagymestere sem képes áthatolni, ha mégis megpróbálná, végtagjai úgy égnének le szurokfekete testéről, mint a légy lábacskái a kályha öntöttvas plattenjén. Ezután már csak egy Reiki-tanítványnál kellett jelentkezniük, aki kézrátétellel gyógyított. A létenergiák intenzitását képes érzékelni, mondta Demeternek, s hogy még mennyit él, meg tudja mondani neki. Már ha a haldokló el tudja viselni a nagy és megmásíthatatlan igazságot. A hozzátartozóknak mindenképpen megmondja, akik aztán a helyzettől meg az ő lelkiállapotától függően kidekázzák és aprádonként közlik a részigazságokat. Annyit mondanak el neki, amennyit akarnak. Ahhoz képest, hogy utolsó stádiumban volt, Demeter igazán jól viselte magát. Élete utolsó öt vagy hat évében számítógépbuzi lett, s ez átsegítette több, az egészséges ember számára hihetetlen, megrázó vagy undorító dolgon is. Ilyen például a sztomazsák állandósága, illetve napi egyszeri cseréje. Altestéből eltávolították azt a természetes szelepet, ami mondhatni kényelmessé, magától értetődővé teszi az ürítést, hogy az ember ül a vécén s közben sudokut fejt vagy krimit olvas. A zsák ürítését, újabban pedig cseréjét ő Konstanca meg Adamclisi között szokta végezni, ritkábban a Gyergyószentmiklós-Kolozsvár távon. Igen, számítógépes országjárásokat rendezett, elindult valahonnan valahova, útközben megszállt Iorga nyári egyetemének rezidenciáján Vălenii de Munte magasában, a Bâlea-tónál, a Bucsecs most már havas meredélyén menedékház ajtaján kopogott, volt úgy, hogy egy kerékpárját javító hegyimentő nyitott neki ajtót, csak az volt a kérdés, mit keres ilyen magasságban s hogyhogy mégis elromlott a bringa… Máskor szabadkozott a házigazda: a kenyér tíznapos ugyan, de a cujka kortalan, így se rossz, aztán ha megvirrad, mehet tovább. Mindez képzeletében futott le, akárcsak egy hangtalan lavina a hegytetőről, ami érdekes módon nincs hogyan kárt tegyen senkiben, főként pedig benne. Erre az eléggé furcsa betájolásra is van tehát magyarázat, idestova egy hónapja hogy ágynak esett, nem tudott naphosszat a gép előtt üldögélni, mint korábban. A család is tudomásul vette ezt a kényszer szülte változást, és vettek neki egy laptopot, ami wirelessre kapcsolva kiválóan teljesített. A laptop tulajdonképpen mindenre jó volt, ahhoz képest, hogy Petru Groza – Gróza Péter! – aki a népi demokrácia első miniszterelnöke volt, halálos ágyán Arany Toldiját olvasgatta, a szörfözés a neten sokkal többet jelentett számára. Groza azért olvashatta eredetiben is a szalontai költőóriás elbeszélő költeményét, mert a szászvárosi reformátusoknál, a Kuun- kollégiumban végzett. Demeter nem a költői képek tisztaságában és a jó rímek puzzle-jében gyönyörködött emez utolsó órákban. Szerette a net zseniális felületességét, amint mindent megmutat anélkül, hogy elmélyülten magyarázna. Meg szokta nézni a Niagarát, a Mount Everestet, egy kölyökkutyát, amint kisgyereket hajkurász, a naumburgi és a kölni, majd pedig a strasbourgi dómot kívülről és belülről, kivilágítva és derengő félsötétben, meghallgat két középkori gregorián dallamot, Bartók Allegro Barbaróját, Saint Saens Sámson és Delilájából a népszerű áriát, azzal ebédidő! Hallelujidnak vagy minek elnevezett komplex tápszer következik, amit már élvezni sem lehet, csak enni, s a mesterséges feldúsítás eredményeként az egész Mengyelejev-táblázat megjelenik abban a néhány kanálnyi nyúlós-pépes valamiben. Estére maradnak az intim percek, ezt is ő találta ki ebben a formában, és akármilyen beteg, rátör, no nem a kísértés, inkább annak halovány visszfénye valahonnan a régi időkből: amikor harisnyájukat combközépig húzó bájosan szégyenlős lányok képével díszítették a kártyát, azt a szív alsót, amit a pénztárcájában őrzött sokáig. Vagy egy nyugati szexmagazinból kivágott apróhirdetést, ami szerint a huszonkét éves vörhenyes és szeplőkkel izgalmasan meghintett arcú szépség (178 centi) ötven márkáért házhoz megy és diszkréten, de mindent, telefonszám ennyi meg ennyi. Ezt is igen sokáig hordta magánál, hátha egy hihetetlen-hirtelen forgószél felkapja és minden vasfüggönyön túl repíti, ahol már csak azt a rettenetesen sok ötven márkát kell megkeresnie valahogyan s övé a szépség. Hány éves most a rézhajú leányzó? Hetvenhét, ha él még egyáltalán… Még múlt héten is rányitott a laptopon a +18-as műsorra, nézegette a kiborotvált japán, néger, kolumbiai, holland, orosz, perzsa, német, angol felhozatalt. Ez a társaság ha kis időre is, de képes feledtetni velem, hogy rövidesen meghalok, mondta, és ő se tudta, ez dicséret lenne nekik vagy saját magának szóló elmarasztalás, amiért tényleg az történik meg vele, aminek meg kell történnie. És következett az éjszaka, aminek fájnia kellett, fájt, más megvolt nyugton, mint a pohár enyhén szénsavas víz az éjjeliszekrényen, s eközben rontó szellemek hada és a fehérember járt abban a világban, amit ha látott is, legfönnebb rémálmaiban. Másnap déltájban benézett hozzá a fia. Hát igen, ez most már az utolsó felvonás utolsó jelenete, állapította meg a fiú, az arcra már a legvégső maszk simul, amely a halántéknál kifényesedik és úgy kivékonyodik, hogy jól látni az addig láthatatlan ereket is. Az orr egyre viaszkosabb, opálosan áttetsző. Három nap, legfönnebb négy, állapította meg magában, ő csak tudta, mert orvos volt, s hogy az lett, nem utolsósorban az öreg ellentmondást nem tűrő modorának és elvárásainak köszönhetően. Szeretném, ha teljesítenéd egy kívánságomat, mondta neki Kovács Demeter, ami nagy meghunyászkodás jele volt, eddig ugyanis csak akart. Azt akarom, hogy – általában így fogalmazott, a szeretném oly idegenül hangzott volna szájából ha mondja, hogy aki hallja, egyszerűen nem hisz a fülének… Szeretném, ha elmennél Moldvába, ahova a kúnok visszavonultak , miután a magyarok legyőzték őket, és elhoznád nekem azt a lányt, akivel csupán két napig voltam együtt az egyetemi sátortáborban, ó ez már nagyon régen történt, de én már ott vagyok, hogy az időnek az ég kerek világán semmi jelentősége nincs számomra. Tessék, itt a fényképe, illetve a fényképünk, ott állunk egymás mellett a tengerparti fövenyen, lábunk körül törött kagylók ezerszám, hajunkban moszatok, ahogy kirohantunk a vízből. Mindez jól látszik, bár akkoriban még nem volt fénykép színesben. S nézd, amint egy sirály berepült a tenger felől a kép felső bal sarkába és örökre ott maradt… Menj el Piatrára, Gyergyóból, ha igaz, megvan még a buszjárat Békáson keresztül, a kép hátoldalán ott az utca és házszám, hozd el nekem.
A fiú nem ment el Piatrára, eddig már néhányszor lerombolták, néhányszor újjáépítették, kibetűzte az utcanevet, nem blokklakáscím, valahol a külvárosban felhúzott döngölt falú ház lehetett, amilyen sok volt akkoriban Moldva-szerte. S amit az első ha nem is, de a városépítés második hulláma biztos elsepert. Hol keressen egy most már nevesincs vénséget, akiről az első és utolsó információ mindmáig az, hogy kereken ötven évvel ezelőtt két napot az apjával volt a Fekete-tenger partján berendezett sátortáborban… Ki tudja, él egyáltalán? Lement Brassóba, a Kapu utcában nézelődött, a Mekiben, gyanút keltő alapossággal gusztálta a bárok hölgyvendégeit. A képet nézegette, eszerint egy kábé százhetven centis kerekarcú, fiúfrizurás lányt keresett, aki már csak az expozíció pillanatára vár, utána szaladni kezd a kagylótemetőben, hajából moszatok tekerednek vállára. Megállt egy kenyérbolt előtt, benn a pultnál hirtelen fölfedezte a képen látható lány ikertestvérét. Ott álldogált a minden boltosok fehér köpenyében, kerek arca fölött, fiúfrizurás fején kis fehér csákó, rágózott, és várta a vásárlókat, akik jöttek-mentek, hol megtelt velük a boltocska, hol meg leapadt, egyszer árut is hozott egy agyontetovált, fehér furgonos fiatalember, diszkréten a lány fenekébe csípett, mindezt az ablak üvegén át látta. Aztán hatkor zárt a bolt, ő pedig a lány nyomába eredt. Elhadarta a kaputelefonba, hogy kicsoda-micsoda, s hogy életbevágóan fontos ügyben akar találkozni vele. Miért higgyek magának, kérdezte a lány, aztán megenyhült, rendben, másnap délben a boltban találkozunk. A végén azt mondta, hihetetlen ez az egész történet, de ötszáz euróért megcsinálja. Maga visz, maga hoz.
Estére megérkeztek, elhoztad-e, hallotta apja rekedtes hangját a szobából. Nem szólt semmit, csak kitárta az ajtót, a félsötétben belibbent a lány. Akkor egy könnyű narancsszínű sál volt a nyakadon, gyapjúra cserélted, most már küszöbön a tél, szólalt meg románul Kovács Demeter. Lépj közelebb, a Chanelt most is jól érzem rajtad. Aztán a pillanatnyi csöndben a fal felé fordult és meghalt. Ennyi volt? – kérdezte a fiatal lány. Igen, ennyi.