Gergely Tamás: A rút kiskasa (II)

DETEKTÍV NOVELLA – Andersen nyomán

(Az első két rész itt olvasható)

3. rész: A tojás

Rút kiskacsa tehát szép hattyúvá válva az eredete után kutat. Rájön, hogy mindjárt az elején kell kezdenie.

„A tojás!”, kiált fel. A tojás, amelyikből ő maga kikelt, a kacsa fészkében kelt ki, a többi tojás, vagyis a ruca-tojások között. Szüleitől, azaz nevelőszüleitől tudja, hogy nagyobb volt a többinél. Illetve arra nem derült fény, hogy csak utólag jöttek-e rá a különbségre. A méretbelire.

Kérdései: tudta az anyja, aki rajtuk a legtöbbet kotolt? Tudta az apja, aki csak felváltotta az anyját rövid időkre?
Ez annak idején nem derült ki. Márpedig fontos összetevője a történéseknek.

(Folytatjuk)

2016. szeptember 28.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights