Nem tudom, vajon a hosszú jegyesség kényelmes, de a szokottnál tétlenebb időszakában megfordult-e Szoyka Jolán fejében, hogy éppenséggel Párizsban is lehetne, vagy tovább fejleszthetné jelentékeny muzikális tehetségét. A jómódú jogászfeleség státusza biztosan tetszett neki, és könnyen bele is talált a későbbiekben, valamilyen lappangó veszteségérzetet azért hordozhatott magában, mert gyakran elmesélte, miért nem tanult meg tökéletesen zongorázni és franciául.
Németül viszont folyékonyan beszélt, és amikor Albert József bemutatta a szüleinek, alkalma is volt használni.
Anyja, Brock Anna annyira büszke volt a tökéletes magyarságára, hogy jobban szeretett Jolival is úgy beszélni. Jövendő anyósa, apósa viszont komor sváb németséggel tette fel feszes, udvarias kérdéseit. Joli eldöntötte, hogy mindenáron megnyeri őket. Nyíltan, kedvesen felelgetett, számos kis gesztussal jelezte, mily nagyra tartja őket, hogy ilyen igyekvőek, komolyak – és persze, hogy a Józsi szülei.
Az anya azon kapta magát, hogy előveszi a családi fényképeket, amiket pedig még a nővérének sem szokott megmutatni, Joliban pedig megvolt a kellő bölcsesség ahhoz, hogy először a képen látható fiatalasszony ruháját dicsérje, csak azután terelje a szót a karján ülő csecsemőre.
Az sem esett nehezére, hogy megkérje a papát, mutassa meg a kertjét, és komoly érdeklődéssel hallgatta, milyen termést ígérnek a fák.
Amikor néhány találkozás után Józsi úgy látta, valóban felderül az arca a szüleinek Joli láttán, maga is elmosolyodott. Jó volt arra gondolnia, hogy ennek a lánynak a kedvéért majd neki is ki fogják nyitni az ajtókat azok, akikhez ő nem tudna bekopogtatni.
1925 áprilisában házasodtak össze.
Szoyka Jolán Albert József kérésére egy kilót sem adott le. Nagy szerencséjére a divat kedvezett a túlsúlyos nőknek. Csípőnél elvágott, bő redőzésű, modern ruhát viselt, és egyelőre félrerakta önállósodási ambícióit. Nagyanyám ugyanis sosem lett a szó szokványos értelmében eltartott, háztartásbeli vagy ilyesmi. Élénk szellemével, férjét messze meghaladó társalgási készségével, átlagon felüli műveltségével, olvasottságával Albert József gyorsan felfelé ívelő jogászi pályájának egyik tartópillére lett.
A jómód nem tudta két vállra fektetni nagyanyám ágaskodó, vibráló egyéniségét – számos dologban megmutatkozott, hogy a feleség és anya háttért biztosító hagyományos szerepére csak részben alkalmas, ebben nem tud és nem is kíván azokban kiteljesedni. Alig érdekelte például a konyha – kivéve a süteményeket, bár ott is elsősorban a kuriózumnak számító ínyencségekkel szeretett kísérletezni. Gyerekei megszületése után rögtön vad fogyókúrába kezdett, és a képek tanúsága szerint évei növekvő számával egyenes arányban olvadtak le róla a kilók, és vált egyre csinosabbá. Edzőterem híján rá volt bízva a találékonyságára. Gyufásdobozokkal kezdte: tartalmukat szétszórta a lakásban, és mire felszedegette őket, már fájtak a hasizmai. Amikor a rövid haj divatba jött, az elsők között ment el a fodrászhoz, és nem tartotta fontosnak, hogy ezt megbeszélje a férjével. Albert József a hivatalból hazaérve szórakozottan ült le az ebédhez, és csak a második fogásnál vette észre, hogy a felesége nem hord már kontyot. Letette a kanalat és magára zárta a szobáját. Két hétig szó nélkül kerülgették egymást a házban, és Joli igazából még bírta volna egy kis ideig, mert mindig is küzdő természet volt. Nem birta viszont Brock Anna növekvő nyugtalanságát: anyja szinte belebetegedett a házat elborító csönd feszültségébe.
Este bekopogtatott a férjéhez, aki a győztes alig titkolt elégtételével engedte be. Szoyka Jolán vizsgálódva körülnézett, és két cigarettacsikket látott az évek óta nem használt üveghamutartóban. Szárazon megjegyezte, hogy mindig is ostobaságnak tartotta a dohányzást, és kinyitotta az ablakot. Majd megfordult, és csendesen azt mondta:
– Döntsd el, Józsi, miért vettél el feleségül. Én semmiképpen sem azért mentem hozzád, hogy becsukd előttem az ajtót, és két hétig ne beszélj velem. Tudd meg, jobban érzem magam rövid hajjal. Sose kértem, hogy növeszd meg a szakálladat, habár szerintem jól állna. Ezután sem fogom. Hogy minden nyáron kopaszra borotváltatod a fejedet a nyaralásunk előtt, szintén elviselem, bár nem tetszik. De tetszik az, ahogy beszélgetsz velem esténként a munkádról, és szeretem, hogy az anyámnak könyveket vásárolsz. Próbállak érteni, és ha elég oknak találod a végső elnémulásra azt, hogy nincs hosszú hajam, akkor azt is megértem, és vele együtt azt is, hogy nem jól ítéltelek meg…
A férj nem számított ilyen csendes, őszinte és végleges mondatokra – ennyire azért nem volt fontos ez az egész, a némaság állóháborújában
is igazából csak benne ragadt és már belefáradt volt. Az, hogy a felesége most egyáltalán nem mutatott harci kedvet, csak szomorúságot, viszont megijesztette. Odament hozzá és végigsimított dauerolt haján:
– Kétségtelenül még így is több, mint az enyém… – Aztán, hogy Joli csak nem mosolyodott el, még hozzátett: – Kérj bocsánatot, hogy megbántottalak.
Ez mindig hatni szokott; két dolgot is beismert vele: 1. tudom, hogy mi, férfiak nem vagyunk képesek bocsánatot kérni; 2. én most a magam módján mégis megpróbálom.
De Joli arca még mindig nem rezdült. Rutinnál itt most egy kicsit többre volt szükség. Albert József megfogta felesége kezét, és a szemébe nézett:
– Azt nem tudom megígérni, hogy nem borotváltatom a fejem néha kopaszra. De ha te megígérnéd, az azért megnyugtatna.
Az asszony végre elmosolyodott.
– Jó… Te pedig ne szokj vissza a dohányzásra.
A férfi megígérte, aztán megkönnyebbülten elszívott egy cigarettát a verandán, amíg a felesége teát vitt be az anyjának, és elújságolta: kibékültek.
…Úgy mesélte nekünk el nagyanyánk ezt az összezördülésüket, mint az elsőt és egyetlent hosszú házasságuk történetében. Két hét ijesztően hosszú lehetett hadiállapotnak, s bizonyára ez az ijedtség emelte ki a feledésből. Az egyetlen következménye az lett, hogy nagyapám ettől kezdve alkalomszerűen rá-rágyújtott, habár azért igyekezett figyelni is az egészségére, lévén, hogy azt Szibéria nagyon meggyengítette.. Volt egy-két rendíthetetlen elképzelése: például, hogy egyszer egy évben kopaszra kell nyíratnia a fejét („ Hogy pihenjen és szellőzzön a fej”) és minden évszakban egy hetet böjtölnie kell („Hogy pihenjen és tisztuljon a test”). A rituálékban amúgy örömét lelte… A spontaneitást rábízta kezdeményező szellemű feleségére, és élvezettel szemlélte, vagy – ha zavarta – igyekezett nem észrevenni.
Egyszóval jól éltek – a szó anyagi értelmében is. Csurgón- ahová Bajáról
elköltöztek – tágas, elegáns házban laktak, s az asztalon nem voltak kimutatások bevételekről és kiadásokról. Soha nem beszéltek otthon a pénzről, és ilyen elegáns közönnyel akkor sem könnyű hozzá viszonyulni, ha van belőle elég. Szoyka Jolánt azonban valóban nem foglalkoztatta,
férjenek meg épp elég idejét elvette, hogy megkeresse, a többit rábízta az asszonyra. Ha jobban ráért volna, ő talán néha kiszámolja, mennyibe kerülnek azok a függönyök, asztaldekorációk, kristálypoharak, kerámialámpák, díszpárnák, amelyek az erőlködés nélküli jólét díszleteiként megjelentek vagy kicserélődtek, de hát ehhez hazaérve már nem érzett semmi késztetést. Ezeket a finom, minőségi tárgyakat legfeljebb sváb szülei pásztázó tekintete váltotta át – szerintük egyébként feleslegesen kidobott – forintokra , ha nagy néha meglátogatták „fontos emberré” vált fiukat, aki még mindig kezet csókolt az anyjának. A
spórolás prózai elszántságában megkeményedő arcukra rögtön kiült a zsigeri ellenkezés, ha menyük azt ajánlotta, menjenek el ebédelni egy étterembe. Szerették Jolit, de az, hogy elfogadjanak egy ilyen meghívást, amely nyilvánvalóan számos forinttal rövidíti meg a fiukat, felért volna az öntagadással. Nem is értették, mit akar ezzel, mikor ráadásul remek szakácsnője volt. Mellesleg arról is megvolt a véleményük, hogy a menyük szakácsnőt tart, de semmiképpen sem gondolták, hogy joguk van ezt kinyilvánítani Józsi fiuk előtt, aki társadalmilag oly mértékig fölöttük állt. Joli látta, hogy hiába magyarázná el, mért szerette volna őket étterembe vinni azon a praktikus szemponton kívül, hogy kényelmesebb. Ő apósa, anyósa feketén gubbasztó, elfogódott alakját elnézve arra gondolt, kicsit kinyitja azt a világot, amit ők az igyekvés vasfegyelmébe zártak. De hamar rájött, hogy nincs ajtó ezen a világon – és nem azért nincs, mert ezt mérte ki a sors, hanem mert nem akarnak rajta kilépni.
Így aztán beérte azzal, hogy a szakácsnővel különleges ételeket készíttetett. Anyósa zavartan piszkálta a mandulás, ananászos pulykamellet és a rafinált ízű szószt, apósa pedig a torkát köszörülte minden falat előtt. Szoyka Jolán nagyot sóhajtott, és meghagyta a konyhán: másnap pörkölt legyen galuskával és uborkasalátával, majd megkérte anyósát, hogy mondja el Mártának, a szakácsnőnek, hogyan is készíti ő azt a finom foszlós kalácsot…
Voltak persze olyanok is, akik nagyobb elismeréssel fogadták a nagyvonalú vendéglátást – ilyen volt Nusika, Jolán Pesten élő húga. A két testvér kapcsolata, bár egymástól távol éltek, s mindkettőjüknek volt már férje, gyereke, kivételesen szoros és meghitt maradt. Mióta az eszét tudta, ott ugrabugrált, kacsázott, botladozott mellette megbízhatatlan húgocskája, akit össze kellett időnként szedni a földről, de olyan bájosan és bűntudatosan tudott ilyenkor vállat vonni, hogy stabilabb nővére egyenletesebben csörgedező ereiben forrón felbuzgott a részvét. Azonkívül egyvalamiben kétségtelenül hiteles volt – mégpedig Joli iránti ragaszkodásában. Ezt egyébként Albert József sem vitatta, csak fanyarul annyit gondolt hozzá, hogy ez vastagon megéri neki, pláne hogy olyan vacak otthon a helyzete.
Nusika jóképű férje állandóan félrelépett, és erre egy idő után még ő sem tudott vállat vonni. Gyakran leutazott Bajára majd Csurgóra a nővéréhez, hogy kicsit egyensúlyba kerüljön, meg hogy ráébressze férjét a távollétével, mit is jelent neki a felesége meg a családja. Sajnos ráébresztette, és Nusika Pestről olyan leveleket kapott a barátnőitől, amik után Jolinak hosszú órákig kellett lelket vernie a húgába, aztán elvitte egy cukrászdába krémest enni, hogy kicsit kárpótolja a galád sógor miatti bánatáért. Albert József bánatosan nézett utánuk, és az volt a határozott benyomása, hogy túl sokszor és túl nagy odaadással emeli fel a földről a felesége a húgát, aki így végleg elveszíti az esélyt arra, hogy azt magától is meg tudja tenni. De ezt csak egyszer hozta szóba a hálószobában, amikor lefekvéshez készülődtek.
Joli épp a haját fésülte, ami továbbra is rövid volt, de már rég tetszett a férfinak. Az asszony kezében megállt a fésű, és amikor arcát férje
felé fordította, könnyek voltak a szemében:
– Józsi, de hát ő a testvérem!
A férfi ezt az ésszerűséget nélkülöző kijelentést nem volt merre mozdítsa. Aztán meg nagyon szépnek látta a feleségét, amint ott állt selyemhálóingben, kifésült hajjal és ragyogó szemmel… Albert József megindult az asszony felé. Így esett, hogy végül is Nusikának köszönhette élete egyik legszebb éjszakáját…
Nusika a maga gyakori és hosszúra nyúló rokonlátogatásaira rendszerint két gyerekét is magával hozta, Ottókát és Évit. Albert Józseféknek is két gyermekük volt: a kislány, Panni volt az idősebb, Józsika két évvel rá született. Állítólag amikor nagymamám édesapámat várta, kétéves kislánya komoly májbetegséget kapott, és majd elemésztette az anyját a bánat és az aggodalom. Később meg, nagymamám annak az okát kutatva, miért rettegett apám olyan túlzottan a betegségektől, úgy vélte, hogy már az anyaméhben együtt kellett rettegnie a kislányát féltő anyjával.
A gyerekek ezzel szerencsére mit sem törődtek, s legtöbbször önfeledten hancúrozva belakták (-nevették, -szaladták) a nagy csurgói szobákat. Nyaranta a család elutazott a tengerre, és Albert József fia fejét is
leborotváltatta, ami nagyon nyilvánvalóvá tette, mennyire hasonlít a kisfiú Brock ópapára.
Panni arcán szerencsésen keveredett anyja acélkék szeme apja álmos, kicsit egzotikus vonásaival, finom szépséggé egyesülve. Apám – az öccse – e szépségből csak annyit érzékelt, hogy az iskolában a felette járó fiúk arról faggatták, van-e képe Panniról. Sajnos, nem volt, viszont felajánlotta, hogy szerez tőle aláírást.
Ámde Pannit nem nagyon lehetett kétes dolgokba belerángatni. Valamilyen ürüggyel mégis sikerült rávenni, hogy egy papírlapra legalább hússzor leírja a nevét, és másnap az iskolai szünetekben a Pannit vágyakozva szimpatizáló fiúknak – szerinte nyomott áron – eladta az aláírásokat.
Panni ezt valahogy megtudta, és megvetően csak annyit mondott este az öccsének: kis pisis, aki semmit nem tud a szerelemről, és jobban tenné, ha a tanulásba fektetne ennyi energiát.
Apám vállat vont, és színes üveggolyókat szerzett. Amikor megmutatta, mi lett a pénzből, a lány szemrehányón megjegyezte: ő is érdemelt volna valamit, hiszen ha úgy vesszük, valójában ő kereste meg neki a pénzt. Józsi ezzel messze nem értett egyet, szerinte ilyen briliáns ötlet Panninak, a jó kislánynak sose jutott volna eszébe.
„Ki a szerelemhez ért, ki a pénzcsináláshoz, nem igaz?”- vigyorgott a nővérére.

(Folytatjuk)