Orbán Péter agrármérnök volt. Faluról a megyeszékhelyre került, a mezőről a Mezőgazdasági Igazgatósághoz. De nem sokat szemetelt az irodában, minden terepmunkát bevállalt.
Egy Gas terepjárón kezdte járni a gazdaságokat, aztán lecserélték. Nem őt, hanem a vásznas orosz masinát, szintén orosz gépre, először Pobedára, majd Volgára.
Menő volt, a kocsi is, ő is, jött s ment. Mindenütt ismerték, szerették, elkérték a csomagtartója kulcsát. Végzete utolérte, kitartó munkáját titkárnővel, írógéppel, faxos telefonnal és társalgóasztalos irodával díjazták. Sok időbe, türelembe és dühöngésbe került, mig mindezt megszokta. Ebben segítettek a barátai is. Akik minden hétvégén betoppantak hozzá. Olyan reggel is volt, hogy bejöttek, s amíg ő bevásárolt, leültek a kertben, meggyomrozták a gumicszizmát, tudták: ott tartja a pálinkát. Aztán amikor megérkezett, jött a hagymás tojásrántotta, a Nova bor és a kávé. Na, meg a duma, a poharazgatás…
Orbán, bár nem akarta, de ment felfelé az Igazgatóság szintjein, funkciók, titulusok, nagyobb fizetés, elegáns iroda…
Csakhogy…
Egy kormány rendelet értelmében minden feltételnek megfelelt, hogy nyugdíjba menjen, ebben nagy előnyt jelentett, hogy három évet a Duna-Tenger Csatornánál dolgozott.
De azért, 52 évesen őt ne küldje senki nyugdíjba!
Ekkor jött az agrárminisztérium döntése: mindenki tanulja meg kezelni a számítógépet, többet nincs írógép, fax, indigó és gemkapocs. Na, ezt azért már nem vállalta be, s bement a személyzeti osztály főnökasszonyához:
Piroskám, édesem, amit mondtál a nyugdíjról, még áll?
Hogyne állna, de ki tudja meddig. Úgy ellenkeztél eddig, most mi ütött beléd?
Kutyabajom, csak én ezt a komputeres dolgot… Sok ez nekem, meg ott van a kicsi Consul írógépem… Csinálják csak a fiatalok, mint te.
Én, fiatal?! A keresztanyád! Na, mi legyen?
Mennyi időbe kerül?
Ma hétfő, ha szerdáig behozod a papírokat, pénteken nyugdíjas vagy, szombaton és vasárnap már bulizhatunk.
Orbán Péter hirtelen nyugdíjas lett. Hirtelen változott a élete is, nem kellett korán kelni, terepre, irodába menni, délutánig kellett húzni az időt, várni hogy lejárjon a barátok melózdája, s akkor jött a csizma, rántotta helyett nyárson sűlt szalonna, flekken, rabló pecsenye, Nova, duma. Ezt hamar megszokta, de hirtelen elveszítette feleségét.
Élete hirtelen megint sokat változott. Reggel felkelt, bevásárolt, főzött, mosott, takarított. Nem volt kivel beszélgessen, barátai dolgoztak, ismerősei az időjárásról, neje elvszítéséről dumáltak egyvégtében.
Hirtelen betegedet meg, már csak a házban tudott biztonságban járkálni, meg a boltig ment el. Eltiltották az alkoholtól, a megerőltetett fizikai munkától, kávétól, zsíros ételektől. S ha még ült volna az orvosnál, talán levegőt sem vehett volna. Ismerősök már nem álltak le vele, a barátok minden nap túlóráztak… Maradt az unokája, aki bevásárolt neki, segített és jókat veszekedtek, meg maradt a Füles, a keresztrejtvények, a könyvek s a hernyók, a Duna tévé…
Orbán Péter rövid szenvedés hunyt el, pár nappal nyugdíjkorhatárának valóságos napja után.