Mozgó jámbus

Van nekem egy szerencsétlen ódaköltő barátom.
Azaz, fájdalom, csak volt.
Tegnap hírtelen elhunyt, egy veszedelmes jámbusroham a sírba ragadta.
Tegnap este még együtt ült velünk az Angol királynő bohémasztalánál a mi Mozgó Jámbus barátunk, s hidegvérrel adott elő öt percig tartó jámbikás mesét, de már egy-egy, a beszédbe csúszott trocheus sejteni engedte a katasztrófa közeledtét.
És csakugyan…
Minden eső láb után több verejték verte ki arcát, s hiába küzködött a szerencsétlen, jámbusai egyre gyengébbek lettek.
A szívünk majd megszakadt, mikor nehéz kínját szemléltük. – De segíteni nem tudtunk.
Az ötödik trocheus után csak felordított, s székestül együtt lefordult.
Hozzárohantunk, nagyon szenvedett szegény.
– Jámbikám, mi lelt? – kérdeztük tőle.
Ajkai mozogni kezdtek, arcán látszott a rémítő küzdelem, végre diadalmasan ordított fel:
– Im’ jó barátim, itt a vég!
Lehunyta szemeit, meghalt. Arcán a glorifikáció büszke fénye ragyogott: az utolsó szavakat szép jámbusokban mondta el.

Debreczeni Hírlap 1899. március 3.

Szerkeszti: Bölöni Domokos