Október ötödikén Márton Károly mutatkozott be Kedei Zoltán várbeli műtermében. Számos ismerős és barát jött el, és nem csalódtak, mert hangulatos, kedves délutánt tölthettek együtt a jó kedélyű szerzővel, akit Doszlop Lídia Naómi mutatott be pár mondatban.
Márton Károly 1956. március 1-én született Nyárádszeredában. Gyermekkorát a közeli Nyárádgálfalván töltötte. Mesterember, magánvállalkozó volt, jelenleg nyugdíjas. Marosvásárhelyen él. Szenvedélyes olvasó, tiszteletre méltó magánkönyvtára van. Különös „ismertető jele”, hogy szenvedélyes rajongója az irodalomnak: az erdélyi irodalmi lapok, folyóiratok mellett rendszeresen megszerzi az anyaországi, délvidéki, felvidéki vagy a nyugati magyar kulturális, szépirodalmi kiadványokat, könyveket, újságokat, folyóiratokat; és személyes ismerőseként vagy éppen barátjaként tisztelheti a kortárs magyar irodalom számos kiváló költőjét, íróját, szerkesztőjét. A marosvásárhelyi irodalmi rendezvények elmaradhatatlan látogatója, olykor hozzászólója, résztvevője. Ha díjat találnának ki a legragaszkodóbb, legkitartóbb, leghűségesebb vásárhelyi irodalombarátnak, akkor a jelöltek között egyik első hely illetné Márton Károlyt.
Másik „ismertető jele” a humora. Ilyen a karaktere, ő maga a megtestesült humor. „Előadja” magát, megnevettet minden második kijelentésével, és teszi ezt úgy, hogy a szeme sem rebben. Közben komoly, rezzenéstelen arccal figyeli, hogy szellemesnek, frappánsnak szánt kijelentései elérik-e a kívánt hatást.

Négysorosai is tele vannak humorral, fűszeresek, ízesek. De nem üres fecsegések, mondanivalójuk van. Mindenik után akaratlanul is elgondoljuk: „ez nekem is szól, ez milyen igaz”, miközben a szánk talán éppen a fülünkig ér.
Első verse 1970-ben jelent meg a Napsugár c. gyermeklapban, később a Jóbarátban, a Népújságban, az Erdélyi Tollban és a Hazanézőben is közölt. Intenzívebb versírással az utóbbi időben kezdett foglalkozni.
Laikusként feltehetnők a kérdést: szükség van-e az ilyen tollforgatói tevékenységre? Igénylik-e a mai emberek az effajta irodalmi színezetű megnyilvánulást?
A hatást talán magunkon is lemérhetjük. Hiszen az élet visszásságai az ilyen, humorral fűszerezett „igazságokkal” viselhetők el. Márton Károly ebben segít. Rigmusban, rímben gondolkodik, poénokkal kel és fekszik. Közérthető és mindenkit érdeklő dolgokról ír. A tömör, szikár és csattanós mondanivalónak pedig minden időben létjogosultsága van.
Több tucatnyi is összegyűlt már verseiből, négysorosaiból. Gyakran találkozunk velük a Káfé Főnix irodalmi, fotóművészeti, igényes internetes honlap „hasábjain”. És persze immár külön kötetbe is kívánkoznak.
„Önámító vallomása” így hangzik: „Híres leszek én is végül, / Szobromról is szobor készül. / Ráismersz az alakomra. / Kinagyított képem ott van.”
Márton Károly szívesen és hatásosan olvasott fel verseiből, és nem maradt el a meghitt beszélgetés sem. Ilyen emberek társaságában észrevétlenül telik az idő.

Kép és szöveg: Gálfalvi Dilna