„A Nyugat követeli a demokratikus szabadságjogok megvalósítását, az erőszak elvének megtagadását, a szabad hírszolgáltatás megvalósítását, a politikai és gazdasági határok megnyitását, a szabad hírszolgáltatás jogát, és a korszerű fegyverkezés nemzetközi ellenőrzését. A magyar deportáltakról: eddig mintegy 60 000 embert űztek ki otthonukból, kergettek a teljes ellátatlanság nyomorába. E nagy tömeg egyharmada beteg és munkaképtelen ember. De hatvanezer, vagy még több, nagy hányadában munkára tehetetlen embert az amúgy is megsarcolt, agyonnyomorgatott, dézsmákkal fosztogatott falusi lakosság nem tud hosszú hónapokon, talán éveken át élelemmel és tüzelővel ellátni.” Azok a jéghidegen kitervelt, igazán ördögi módszerek, amelyek az orosz értelmiség és parasztság millióit, a balti államok magas erkölcsi és értelmi színvonalú emberi elitjét kergették pusztulásba most módszertani változtatások nélkül valósulnak meg a fogoly országokban. Hollandia fenntartotta nemes ajánlatát, és hajlandó menedéket adni több ezer kitelepítettnek, ha a kommunista kormány szabadon engedi őket. Márai szerint AZ OROSZ MUNKATÁBOROKBAN 15 MILLIÓ EMBERT, tehát a Szovjet birodalom és a fogoly országok lakosságának 8-10 százalékát őrizték állandóan ilyen büntető, átnevelő és kényszermunkatelepen. ”Európát a nacionalizmus bomlasztotta fel, és nem építi fel egységgé más, csak az öntudat, mely a nacionalizmus fantomja helyett bontakozik ki az emberi lélekben.” „Amikor a második világháborúban a szovjet tömegek Nyugatra érkeztek, és megismerkedtek a másféle életformákkal, a hazatérőket éppen úgy, mint a világháborús fordulatok által uralomra juttatott nyugati országok karanténba vetette, abban a hitben, hogy a vesztegzár módot nyújt reá, elsorvasztani emberek tízmillióinak lelkében a szabadság honvágyát.”
„Az eltömegesedés világában más az ember szabadságjoga, mint volt száz év előtt, az éledő nacionalizmus idejében. Népek és egyének kénytelenek az új világhelyzetben nemzeti és egyéni szuverenitásukkal lemondani-de amikor ezt teszik, nem mondanak le a szabadságigényről.
„Senki nem hiheti, hogy az Egyesült Nemzetek a mai világhelyzetben, a mostani szervezetével feltétlenül biztosítani tudja ezt a békéskibontakozást, de senkinem tagadja, hogy az Egyesült Nemzetek fejlődése, kiteljesedése az az út, amelyen a világ népeinek többsége haladni kíván, amíg erre van remény.”
„ Márai rádiós sorozatában változatos témákat mutat be hétről hétre, híreket, eseményeket kommentál, visszaemlékezéseket tart, és hazája valamint a saját helyét keresi a megváltozott világban” (Mészáros Tibor)

Márai Sándor
Fedőneve: Ulysses – Helikon Kiadó

ELSŐ KIADÁS. „Ulysses Vasárnapi krónikája következik. Ulysses a magyar irodalom egyik legnagyobb élő reprezentánsának fedőneve. Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja”, hangzott föl először 1951. október 7-én, Münchenben. Márai az évek során (1967-ig volt a Rádió munkatársa) több száz felolvasást tartott, melyek közül az első időszakban a Vasárnapi krónika címmel jelzett sorozaté volt a főszerep. A cím emlékezés egyben a Pesti Hírlap nagy hagyományokkal rendelkező rovatára, melynek 1936-tól kezdve maga is gazdája volt több éven keresztül. „Szerencsésebb népek nagyobb erővel fejlődtek, mi kérlelhetetlen erővel tudtunk megmaradni. Most is ezt műveljük. Ez a mi titkunk, egy nemzet titkos műfaja. És titkos fegyverünk az emlékezés.” Mindez személyes, írói vallomása is: az odahaza egy osztály élményét, emlékeit felidéző Márai immár a száműzött sors egyik alapvető toposzába, a nemzetbe, annak is szellemi vonulatába kapaszkodik, amelyhez mindig is közelállónak tudta magát. 1954-ben tervbe vette a Szabad Európa Rádióban felolvasott jegyzeteinek kötetbe rendezését („Átfésülni, egy későbbi magyar kiadás céljaira, a rádióba írott felolvasásokat, Szól a kakas már címmel összeállítani egy ilyen kötetet”), de elképzelése nem valósult meg. A Fedőneve: Ulysses tehát elsősorban az írói szándék megvalósulása, ugyanakkor egy sorozat nyitódarabja, mely gyarapítja, árnyalja Márai-tudásunkat, amikor a hidegháborús évek kibeszéletlen történeteivel szembesülünk a kötet lapjain: a berlini híd szimbolikája,  az amerikai és szovjet befolyás alatt álló Európa kiszolgáltatottsága, a Rákosi-éra gunyoros arca, a bolsevista hatalomgyakorlás, Nyugat-Európa és a vasfüggöny, Andrássy út hatvan, kitelepítés és megtorlás, kultúra és szellemtörténet, irodalom kalodában; a  politikai és közéleti író jegyzeteinek olvasásával az íróról alkotott képünk is egyre tisztábbá válhat, miközben páratlan kulturális panorámaképet kapunk a kettészakadt Európáról.
Jelent-e valami újat e kötet a Márai-portréban? Úgy tűnik, hogy a felolvasások árnyalják az eddigi megállapításokat a „hazáját gyűlölő” emigráns Márairól, számos idézet jól példázza ezt. Egyrészt a féltés hangján szól az ország népéről, amely kiszolgáltatott a Szovjetuniónak és hazai lakájainak, másrészt történészi körképet ad a korról.
Márai Sándor magyar író akart lenni, idehaza szeretett volna élni és dolgozni. Ez nem sikerült, de felolvasásai közreadásával a kassai polgár egy kicsit ismét hazaérkezett. „Hallgassuk” őt érdeklődéssel, „nyitott füllel”!

Kerekes Tamás