Ladik Katalin Yoko Ono-békedíjat kapott
Ladik Katalin újvidéki költő és performer, aki mindenek előtt költőnek tartja magát, október 9-én, John Lennon 76. születésnapján vette át Reykjavíkban a Lennon Ono Békedíjat, amelyet Yoko Ono japán művész, békeaktivista idén neki ítélt oda. Ladik Katalin mellett három, szintén politikai, társadalmi és szociális érzékenységgel alkotó művész, a kínai Ai WeiWei, a brit-indiai Anish Kapoor és a dán-izlandi Olafur Eliasson részesült az elismerésben. A díj 25 ezer dolláros pénzjutalommal is járt, amit a vajdasági költő a magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek adományozott.
A Yoko Ono által alapított díjat idén nyerte el először magyar alkotó. Korábbi kitüntetettjei között van Lady Gaga, a Pussy Riot, az Art Production Fund és Izland lakossága is. Az elismerést elsősorban konfliktusövezetben élő művészeknek ítéli oda, valamint olyanoknak, akik hozzájárulnak a világ jobbá tételéhez, mindehhez pedig a kreativitásuk segíti őket.
*
Ladik Katalin: A fákat mind megnöveszteni!
Aztán eltűnhetsz. Egyre többen utaznak
egy másik valóságba.
Ez a kert, maga a tiltakozás.
Lám, nem látni már emberi arcot.
Munkaterápia-versírás. Mindenki művelheti,
aki a lóhoz hozzáilleszti a saját fejét.
Ebben a kertben aztán eltűnhetsz.
Mivel egyre kevesebben maradunk,
egy szívességet tehetsz az utókornak :
költészeteddel sikeres patkányirtást hajthatsz végre.
Elszántnak lenni ott, ahol már a kétkedés is
ego-tripnek számít – önmaga ellensége
ki nem oltja magába a szegfűt és a narancsot.
Aki megcsinálta a történelmet:
a maga képére megalkotott egy délutánon.
Őrületét beléd oltotta egy nemzeti parkká nyilvánított Kertben,
ahol már a giliszta is ellenzéknek számít.
Helyjegyet vett magának a forradalomba.
Ez a kert nem sikít már neked szegfűt, narancsot.
A költőnő életútjáról művészi hitvallásáról és elképzeléseiről az index.hu-n olvasható Alföldi Róbert interjúja (Én lettem a meztelen költőnő).

Pusztai Péter rajza