Nem láttam még gyógyult alkoholistát, mondta élete végén negyvenéves praxissal a háta mögött körzeti orvos apám. Az író által három hónapra tervezett elvonókúrából csak kettő lesz, mert hamarabb elfolyik a pénz, többek közt italra. Ma egy átlagos elvonókúra egy kórházban durván két hét. Az semmi. Annak nincs tartós hatása. Ogilvy, a reklámpápa, a szlogenírókról szólva azt mondta, hogy az első feladat velük szemben az, hogy kiszárítani, Mint gondoltak erre mennyi időt szánt a reklámpápa: nyolc hónapot. És a visszaesés veszélye mindvégig fennáll. Gerlóczy Márton regényhőse három hónapot szán egy elvonókúrára, barátja miatt, aki pincér. Ebből kettő lesz, mert a piálás miatt hamarabb elfogy a pénz. Kapcsolatukban repedés támad, az író a regény felétől kezdve kettős elvonóról ír, akadozik a cselekmény, csajozós kísérletek vannak, de azok is félgőzzel. A karácsony is a trópusi szigeteken éri őket, de a megvilágosodás hiányzik.

„ A kocsmában tonikot kért. Egész testében remegett, idegeskedett, dobolt és tikkelt, a szúnyogokat vadászta izgatott elszántsággal, és láttam rajta, hogy küzd és szenved, hogy nem akar inni, de nem tud mit csinálni. Egy kocsmában ő képtelen tonikot inni, tonikot a kocsmában azok isznak, akik nem járnak kocsmába, akik a tonik elfogyasztása után hazamennek aludni, de a pincér nem akart egy tonik elfogyasztása után hazamenni aludni. Együtt érzésemet azzal a figyelmességgel fejeztem ki, hogy felajánlottam, sétáljunk át az öböl másik végébe vacsorázni, hagyjuk a jól beszívott társaságot tovább rötyögni boldog együgyűségben. Az öböl végének csendes kis teraszán a pincért tovább támadták a szúnyogok, nem bírt magával, rendelt egy sört, és akkor minden probléma egy csapásra megoldódott, és amikor visszamentünk Mayhez, ivott még egyet, és próbálta elkerülni, hogy beszélgetnie kelljen a magát Joe-nak nevező Jürgennel, aztán kértünk még két sört, hazamentünk, és a teraszon megittuk őket, csendben nyugalomban, és miután a pincér feltett néhány kérdést a magyar könyvpiaccal kapcsolatban, kilenc óra múltán nem sokkal ,nyugovóra tértünk.”

Lassan csordogáló mese, kis számú szereplő, valahogy se eleje, se vége próza. Érdemes elolvasni, de nem egy igazi elvonókúrán. Ahhoz túl sok benne a koktél meg a sör.

Kerekes Tamás

Scolar Kiadó

“Lajos! Én ott nem fogok inni. Érted?”
Egy magyar pincér életének 12288. napján elutazik egy thai szigetre, hogy végre kipihenje magát és leszokjon az alkoholról. Útitársa, Márczy Lajos (A csemegepultos naplója, Check- in), napról napra dokumentálja titkos naplójában a pincér elvonókúráját, saját küzdelmét, és a thai sziget valóságát: a kiábrándult helyieket és a nyugati világ dőzsölő hordáit; a görcsösen és kétségbeesetten nyugalmat és kalandot kereső nőket és férfiakat.
A pincér már látta magát a függőágyban fekve, nyugágyban olvasgatva, gyümölcsöket és keleti finomságokat majszolgatva, nagy, pihentető alvások után teát szürcsölgetve a teraszon, a dzsungelben a párás levegőt a tisztuló tüdeje mélyére lélegezve, az absztinencia gyógyító és újjászülető hatásától megkönnyebbülve. Olyannyira várta már mindezt, hogy egyre türelmetlenebbül hangoztatta, bárcsak odaérnénk már, akárhol legyen is az, oda, ahonnan aztán nem megyünk sehova.
– Bárcsak odaérnénk már – mondta a pincér.
Az Elvonókúra a szerző első olyan regénye, amit mindvégig félmeztelenül, zokni nélkül írt. Ez nagy segítség volt számára, hiszen rengeteg manapság a pulóverben és zokniban készülő regény, és látjuk az eredményét.
„Lakik a hátamon egy fekete majom. Nem tudom elkergetni, nem tudom lerázni magamról. Az akarom-akarom mindent felemészt, és mindenből kirekeszt. Én választottam, vagy engem választott ez a kereszt? Több hónapos ázsiai kalandba zárni magad egyetlen társként és megfigyelőként egy aktív függővel művészi perverzió. Személyes, intelligens utcai humorral fűszerezett kaland a függőség tehetetlen holdudvarából. Szeretem.” (Kiss Tibi)