Töprengő

…a csend himbálja bennem rongyait…
vesztes világunk ül a fák alatt,
és tenyerébe csábul a gyümölcs,
a bűn csumája torkán fennakadt –
a kimondatlan ott emészti még,
akár egy forró, meg nem fújt falat…
az almafákról hullik a levél,
a veszteség, miként a csend, marad.

Játszma

Arcodon a megtiszteltetés
hogy felnövesztett téged a világ
e játszmában a dzsóker most te vagy
s e lények itt csak dőlt sakkfigurák
állam az államban a te hazád
s a hétköznapok hőse is te vagy
és fejed körül szédült zümmögés
mit befogadni képtelen az agy
s ha félmagasban ácsorgó magány
egyszer a bércről majd alátekint
és félrecsúszik fényes glóriád
s lentről a kétség ingoványa int
egy szédítően fájó zuhanás
az obeliszkről lefelé az út
és szétgurulnak merész álmaid
ahol a bámész horda összefut
a jó kegyenc bizony pótolható
a mellőzöttség le a földre ránt
még megérinthet reszkető kezed
egy rég feledett szép sakkfigurát.

Roppant

Roppant háttal léptet már fölöttünk
a kivont kardú délceg éjszaka
csizma koppan kísértet-fehéren
a világ csöndje érkezik haza
bakacsinba vonja komor kedvét
a csillagzápor puszta jelenés
álom-delej húz a mély mocsárba
a szívben tatár űzte rettegés
ínszaggató szép vesszőfutásunk
a génekben vesztett végső csatát
múlthoz láncolt messzi gyermekévek
elkísérnek mind a léten át.
Magzatmocorgás a görcs most bennünk
arcunkon a végzet fintora
vetélt sorsunk felett most is zajlik
a mindenségnek vajúdó tora

1. Cseke Gábor:
   2016. október 13. 18:35

   Isten hozott, Ágota! A Káfé nyitva áll előtted is!

2. Kapui Ágota:
   2016. október 18. 09:15

   Nagyon köszönöm a lehetőséget és a szíves fogadtatást Gábor, és időről időre élnék is vele.