Az Autonómia elnevezésű, hatásosan szállodának felnagyított kulcsosház hasonnevű parkolójából érdekes gépkocsi hajtott ki, és próbált elvegyülni az országosnak, kirekesztőleg pedig nemzetinek mondott forgalomban. Ami nonszensz, mert a mostani autonómia (-fogalom, -elképzelés, -készültség) Romániában nincs hogyan megférjen az Alkotmány kezdő betájolásával miszerint Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam. Még nálunk, romániai magyaroknál sem.Volt benne valami a tankból (meg kell védenünk magunk minden ellenségtől), a lincolnból (amiről még leginkább az a kocsi jut eszünkbe, amelyben John F. Kennedyt a halálos lövés érte). S volt benne némi kelet-európaiság (mutassunk többet, szebbet és nagyobbat, mert büntetlenül megtehetjük). Volt benne továbbá teljes életnagyságban egy konstruktőr, aki tíz, húsz, akárhány éve, mert az idő nálunk még mindig nem pénz, meredeken töprengett egy házi gyártmányú, lehetőleg a késő középkori Erdély kézműves technikáit sikerre vivő megoldáson. És igaza lőn! Az illető bevallása szerint a vasárnapi piacon szerezte be az alkatrészeket: a rozsdás, és kilóárban kimért vasakból egy mozgó négykerekűt szerkesztett! Kábé itt kezdődik a felhőjárás, a házimegoldások autonómiája. Az autonóm házimegoldások autonómiája. Most pedig nosztalgiázzunk csak! E nem gyors lefolyású történeteket azért is kedvelem, mert én még átjártam Vásárhelyen a Maros túlsó partjára Bodor Péter hídján. Nevezetes építmény volt a híd, állítólag egy vasszeg se volt a szerkezetében, ami eléggé gyakori a fémekre még nem, inkább a fára építkező paraszti társadalmakban. Bodor Péter hatalmas eszű feltaláló volt, kedvencem, akárcsak az északi- meg déli-sarki felfedezők. S a szeg másodszor is visszatérő motívum sorsának alakulásában, mint korábban a szeg hiánya. A Vásárhely főterének felső végében álló zenélő kutat úgy némította el, hogy amikor a zsandárok vitték volna a börtönbe, utolsó kívánságaként kútjához kísérték, mire ő fölébe hajolt, kivett egy szeget a szerkezetből, s a mélységbe ejtette. Így némult el az azóta is élő folklór szerint a kút, s hogy megvolt és zenélt, erre Margit-szigeti kicsinyített mása a bizonyíték, meg egy színes képeslap a fiókomban, amely az 1900-as évek elején készült, az oszlopokon nyugvó kupola képe, ez a Bodor-kút. A szóbeszéd szerint az ezermestert egy másik, kevésbé szerencsés találmánya juttatta börtönbe. A hamis pénzt csináló gép, amit állítólag a küszöb alá rejtett, s valahányszor csak belépett valaki, a gép működni kezdett. Akár úgy is védekezhetett, hogy nem ő, hanem vendégei voltak a pénzhamisítók.– De ki nyert mindebből? – vágta be a minden védelmet porrá zúzó kérdést a főzsaru, és erre aztán tényleg nem volt válasz.
Néha csak azért megyek Kibédre, hogy lássam a református templomban 1846 vagy 47 óta álló orgonáját. A Maroson most már ötven éve betonhíd van, életem első szonettjét arról a hídról írtam eléggé ostobán, mert inkább a közhelyes,de szép kamaszszerelemről kellett volna zengenem tele torokból akkoriban. Mit lehetne írni még Bodor Péterről, bár írtak róla eleget. Meg az autonómiáról. Meg a kortárs ezermesterekről, akik napjainkban működnek, és akik saját kezűleg gyártott autóikban bejárják a bejárhatót, nem ritkán a képzelet Maros Magyar Autonóm Tartományát. És itt megállunk. Minden, ami több mint technika, ha nem is káros, de fölösleges spekuláció a témában. Márpedig embereink technikusok és nem politikusok. Vagy ki tudja?