„Mivel eddigi során a párkapcsolatok terén nem bizonyultam túlságosan szerencsésnek, nemigen törtem magam azért, hogy férfit találjak. Csak az volt a fontos, hogy józan maradjak és visszakapjam a fiamat. Társas életem jóformán arra korlátozódott, hogy eljártam a névtelen alkoholisták összejöveteleire. Társkereső oldalra azért regisztráltam, mert az internetes párkeresés remek figyelemelterelő időtöltésnek időtöltésnek bizonyult. Persze profilt is fel kellett tölteni. Miután több verzióban is megfogalmaztam a történetet (ebben mindig jó voltam), úgy döntöttem, hogy elmondom az igazságot, az ittas vezetést és a gyerekelhelyezési pert kivéve. A „hobbi” rovatba a fotózást és a kerékpározást írtam be. A valódi koromat tüntettem fel, és megjegyeztem, hogy van egy gyerekem. Ha még ezzel sem riasztottam el az illetőt és az érdeklődő tovább olvasta a profilomat, akkor azt is megtudhatta, hogy a gyerek nem velem él .Profilképem-annyi más nőtől eltérőn. nem húsz éves koromban készült, és nem koktélruhát vagy feszes farmert viseltem rajta, és a szívdöglesztő pillantást is mellőztem. Magam készítettem a felvételt, időzítővel, állványról a konyhafülke fluoreszkáló fényében. A végeredményt, a kész profilt( amit a „Blendelány” felhasználónéven töltöttem fel) oly unalmasnak találtam, hogy el sem tudtam képzelni, hogy valakinek felkeltheti az érdeklődését. De azért felraktam az oldalra, és abban a pillanatban elkapott a gépszíj. Ha nem a moziban a barátnőmmel, vagy másodállásom nem foglalt le, akkor az internetes párkereső üzeneteit olvasgattam. Az eredmény nem sokkal kecsegtetett, de azért kitartóan böngésztem a profilokat, és naponta válaszolgattam a megkeresésekre.

„Láttam a képedet, rendes nőnek látszol. Nekem olyan kedves, jószívű nő kell, aki szeret horgászni és szereti a gospelt. Nekem olyan alkatom van, amit „mackósnak” mondanak, de azt tervezem, hogy ha megtalálom a nekem való csajt, nekiállok a fogyókúrának.”
„Az a filozófiám, hogy az embertől nem várható el, hogy beérje a korlátozott tapasztalatokkal, és egyetlen személyhez kösse magát. Nyitott kapcsolatot keresek, társadalmi korlátok és előítéletek nélkül, amelyek csak akadályoznak bennünket szexuális identitásunk teljes megítélésében. Te hogy vagy ezzel?”
„Remélem, hogy a korom nem riaszt el attól, hogy válaszolj. (Az illető bevallotta, hogy hetvennégy éves. „Tetterős férfi vagyok, nem beszélve arról, hogy van egy rakásra való gyógyszerem a fiókomban.”
Az üzeneteket nagyrészt válasz nélkül hagytam, de hébe-hóba azért írtam a jelentkezőknek, amit az esetek többségében telefonbeszélgetés követett. Sajnos már az első másodpercben kiderült, hogy a vonal másik lévő személy nem az esetem. Nem volt mindig könnyű véget vetni a társalgásnak. Egy alkalommal a válaszomra háromoldalas üzenet :” Férfifaló picsa-írta. Ismerem a fajtádat. Soha senki nem elég jó Neked. Nem akartam korábban mondani, de jót tenne, ha leadnál néhány kilót, szivi. Arról nem beszélve, hogy nem vagy mai csirke” .A partnerjelöltek olykor még az álmaimba is betolakodtak. Ennél nyugtalanítóbb volt, hogy amikor nők tették ugyanezt, az exfeleségek, akik évekkel a válás után is képesek voltak beavatkozni a dologba. Elképzeltem, mit mondana az én egykori férjem: ”A volt feleségem iszik. Szomorú, hogy az alkohol mennyire tönkre tud tenni egy embert. Persze elég rossz családi háttere van. Az anyját ismerve nem nehéz megérteni, hogy miért lett ilyen szerencsétlen.”
Igaza volt. Ollitól,(az elbeszélő Helen fiúgyermekétől)- a szerk.) egyetlen olyan rokonom sem volt, akit igazán szerettem. Rövid életű házasságom alatt azt hittem, hogy egy nagy boldog családhoz tartozom. De elhagytak és elvitték magukkal az egyetlen gyermekemet is. Az egyetlen munkatársnőmön kívül senkim nem volt ezen a világon.”
Ilyen helyzetben voltam, amikor megismertem Havillandékat.”:
Helent szárnya alá veszi a dúsgazdag házaspár. Elhalmozzák minden jóval, még szeretetet is kap, nem is keveset. A főszereplő levegőt sem kap a szeretetörvényben. Elhanyagolja barátnőjét (Alice) és az interneten megismert barátját (Elliot), aki könyvelő. Játék, kirándulás, partik következnek, melyek kitöltik Helen mindennapjait, még Elliot balsós megjegyzéseire sem sikít fel a vészsziréna, aki gyanítja, hogy a dúsgazdag házaspár vagyona körül nincs minden rendben. Aztán következik egy végzetes tengeri kirándulás, melyre Helen elengedi fiát a házaspár férfitagjával és bekövetkezik az, amitől mindenki tartott. Fecseg a felszín és hallgat a mély. Más van a kirakatban és más van a boltban. Nem szabad egy függőségtől úgy megszabadulni, hogy egy másikkal cseréljük fel.

Kerekes Tamás

Alexandra Kiadó

„Néha csak egy erős ember hiányzik valakinek az életéből, aki bátorítja és utat mutat neki… Ezért vagyok én itt – mondta Ava.”

A függőség veszélyes – akár az alkoholtól, akár mástól függ az életünk.

Jól tudja ezt Helen is, aki ittas vezetés miatt elveszíti a jogosítványát és nyolcéves fiának, Olivernek a felügyeleti jogát is. A magába roskadt Helen azonban életének mélypontján megismerkedik Ava és Swift Havillanddel, akik gazdagok, nagyvilági életet élnek és szívesen segítenek másokon. Helent is felkarolják: nem pusztán munkát adnak neki, de a barátjukká fogadják, sőt megígérik, hogy segítenek, hogy Helen visszakaphassa Ollie-t. Mindezért az álomvilágért Helen szívesen lemond a régi barátokról.
Alkoholfüggősége már a múlté, ám észrevétlenül egy másik függőség rabjává válik, és ahogy az alkohol nyújtotta bódulatból, úgy ebből is keserű az ébredés.

„Történet a felemésztő barátság erejéről, arról, hogy a saját életünk elől mások életébe menekülünk; a birtoklási vágyról és a látszat hatalmáról. Egészen magával ragadó.” (Megan Abbott)

„Ahányszor csak felkerestem a Folger Lane-en, Ava mindig megetetett, én pedig mindig az utolsó morzsáig felfaltam, amit elém tett. Korábban, a hosszú évek alatt, anélkül, hogy tudatosult volna bennem, valahogy elvesztettem az ízek iránti érzékemet. Ízetlen lett maga az élet is. Ezt kaptam vissza Havillandéktól: az élet ízét. Minden alkalommal, mikor végigmentem a kaputól a házig vezető feljárón, a nyitott ajtón át mindig valami finom illat úszott felém. A tűzhelyen gyöngyöző levesé. A sütőben piruló csirkéé. A minden szobában megtalálható, üvegtálban úszó gardéniák illata. Odakintről Swift kubai szivarjának a füstje kanyargott felém.
Aztán az a nevetés. Swift harsogó kacagása, mint az arapapagáj kiáltása a dzsungelben, amikor párzani készül. „Lefogadtam volna, hogy Helen az!” – kiáltotta.
Már attól fontosnak éreztem magam, hogy egy olyan férfi, mint Swift, a nevemen szólít. Olyan fontosnak, mint még soha életemben.”