Bohémélet

(Zene: Giacomo Puccini, szöveg: Henri Murger nyomán)

Rodolphe költő, Mimi viszont fázik. Ezt olyan szépen műveli, hogy a tenor neki szenteli a világ egyik legszebb áriáját, és a hölgy annyira meghatódik, hogy ő sem marad alul, legalábbis zeneice. Párizs beszivárog a nyomorba, csillogás és Musette is van, nemcsak Kabátária, holott az is gyönyörű. Végül aztán tüdőbaj, ami szintén roppant bohém, holott nem is egy művész hal bele, hanem az operairodalom egyik legrokonszenvesebb szereplője. Azt mondják, Puccini sírt, amikor befejezte az operát.