Washingtonban az atomfizikusok tanácsa ülésezik:
– Jelen van Dr.Schmid?
– Nem, nincs itt.
– Jó, akkor megtarthatjuk magyarul.

Heinrich Kaproth felfedez egy új anyagot, 1781-ben, amit elnevezhetett volna magáról, de ő az uránium nevet választotta. Elég pompás név ez egy citromsárga, élénkzöld színű üvegszínező anyagnak. Wilhelm Röntgen rájön, hogy bármilyen szenzációs is az a tény, hogy a hullámok segítségével át lehet látni a szilárd anyagokon, kétségkívül még ennél is jóval jelentősebb, hogy az emberi testrészekről is lehet felvételt készíteni sugarak segítségével 1896 januárjában bejelentik, hogy Angliában első alkalommal használtak gyakorlati célra röntgensugarakat. Egy londoni kórházban már hónapok óta kezelnek egy matrózt, aki megmagyarázhatatlan okból megbénult. Mivel sem az orvosnak, sem a betegnek nem volt vesztenivalója, röntgensugarakkal világítják meg a hátát. Az orvos a képen idegen testet fedez fel két gerinccsigolya közt, amely, -mint a műtét során kiderül- egy kés letört hegye. Kis idővel később a matróz mehet a következő balhéba. A szoliíd rejtői humor átlengi a kötetet, ami azt a páratlan versenyfutást dokumentálja, amelyben a német és az USA-ba emigráló tudóscsoport folytat az atombomba kifejlesztéséért.

Kerekes Tamás

A tárgyilagos, mégis olvasmányos, sőt szórakoztató stílusban megírt könyv az atombomba történetét meséli el az uránium felfedezésétől az első kísérleti robbantásig, a Trinity-tesztig. A több szálon futó történet részletesen bemutatja a kémia és a fizika azon felfedezéseit, melyek végül elvezettek az atombomba építéséig. Közben képet kapunk azon történelmi eseményekről is, melyek meghatározó szerepet játszottak a folyamatban. A történet során sorban megjelennek a fizika nagyágyúi – Curie, Planck, Rutherford, Einstein, Heisenberg, Bohr, Dirac, Fermi, Oppenheimer, Feynman…aztán a „mi fiaink” Szilárd Leó, Wigner, Teller (sőt, a matematikusokat képviselve még Neumann is feltűnik). 
Egytől-egyig olyan tudósok, akikről nem lehet (én legalábbis nem tudok) lelkesedés nélkül olvasni. Önmagukban is olyan emberek, hogy további könyveket akarok róluk beszerezni. 
A német szerzőnek sikerült úgy megírnia a könyvét, hogy sokszor a legjobb regényekkel vetekedett az izgalom terén. Rengeteg olyan információt, utalást, anekdotát tartalmaz, ami további olvasásra ösztönöz a témában. Például tudtam korábban is, hogy Szilárd, Wigner és Teller fontos szereplői voltak atombomba megalkotásának, de azt nem, hogy ennyire meghatározó szerepük volt. Erről is akarok még olvasni. Aztán ott van Heisenberg máig is vitatott, ellentmondásos szerepe a német atomprogram élén….
Fél pontot csak azért vonok le, mert számomra akkor le volna teljes a történet, ha a ‘Fat Man’ és a ‘Little Boy’ bevetéséről is szó esik. Még jobban érdekelt volna, hogy hogyan élték meg a fenti nagy nevek, amikor szembesülniük kellett a pusztítással, amit a műveik okoztak.(Wiggin)
„1896-ban Henri Becquerel különös sugárzást fedezett fel az urániumban, amit Marie Curie radioaktivitásnak nevezett el. A következő évtizedekben olyan német fizikusok, mint Max Planck, Albert Einstein és Werner Heisenberg döntően hozzájárultak az atommagon belüli folyamatok megértéséhez. Göttingenben, a magfizikusok Mekkájában egy amerikai diák, J. Robert Oppenheimer is tőlük tanult. 1939 elején a kutatókat fellelkesítette Otto Hahn közlése: az atommag hasítható.
Megtették hát az első lépést az atomenergia felszabadításához vezető úton. Fél évvel később azonban kitört a második világháború, és az addig egymással baráti viszonyt fenntartó és heves vitákat folytató fizikusok hirtelen két egymással ellenséges hatalmi tömb titoktartásra kötelezett alattvalóivá lettek.” Népszava”) és megkezdődött versenyfutásuk a maghasadás és láncreakció kifejlesztéséért.
Hubert Mania ebben a lebilincselő könyvben elbeszéli az első atombomba történetét, az ötletek, felfedezések és elképzelések láncreakcióját. Mesél a tudósok intrikáiról, a tudományos és emberi irigységről, de a nagy kalandban résztvevők zsenialitásáról is.
„Hubert Maniának olyan a stílusa, amely egyesíti magában a tudományos alaposság, az írói elegancia és az olvasmányosság nehezen összeegyeztethető elemeit” –  Süddeutsche Zeitung

Scolar Kiadó