(Tudósítás 2004. december 5-ről)

2.

Kormányhirdetés

„Jelenleg 2,5-3 millió magyar él határainkon túl, s közülük közel 800 ezer rendelkezik a kedvezménytörvény alapján magyar igazolvánnyal és hozzátartozói igazolvánnyal. A népszavazás eredményeként az említett igazolványokkal rendelkezők kaphatnának azonnal magyar állampolgárságot, de biztosítani kellene valamennyi magyar nemzetiségű határon túl élő állampolgárrá válásának lehetőségét is. Az új honfitársak közül jelenleg csak mintegy 25 ezer főnek tud a magyar gazdaság munkát biztosítani. A magyar állampolgárság birtokában áttelepülők az állampolgári jogon járó szociális támogatások mellett jogosulttá válnak a teljes körű egészségügyi szolgáltatásra. Igénybe vehetik a háziorvosi ellátást, a kórházi ápolást, a különböző műszeres vizsgálatokat és műtéteket. Igénybe vehetik a családvédelmi támogatásokat: anyasági támogatást, családi pótlékot, gyes-t, gyet-et. Már egynapos munkaviszony létesítése esetén – amennyiben előző lakóhelyükön is volt munkájuk – jogosulttá válnak a táppénzre, terhességi és gyermekágyi segélyre, gyedre. Ha a lehetséges érintettek legkisebb körét 100 ezer főnek, a legnagyobb létszámát pedig a jelenlegi magyar igazolvánnyal rendelkezők számának, 800 ezer főnek tekintjük, akkor az egészségügyi, szociális kiadások többlete 18 és 145 milliárd forint között lehet. A hatályos jogszabály szerint az, aki Ukrajnában vagy Romániában szerzett nyugdíjjogosultságot, ha megkapja a magyar állampolgárságot és Magyarországra települ, akkor az ő nyugdíját a magyar államnak kell kifizetnie a nyugdíjalapból. Jelenleg 27 ezer ilyen nyugdíjas él hazánkban, nekik évente 19 milliárd forintot fizet a költségvetés. Ha azzal számolunk, hogy az áttelepülők harminc százaléka nyugdíjas, és a többségük Erdélyből és Kárpátaljáról érkezik, akkor az áttelepülők létszámától függően 11-88 milliárd forintnyi kiadás lép fel. Már százezer körüli új munkavállaló magyar állampolgár megjelenése feszültséghez vezethet a munkaerőpiacon. Ha az áttelepülőknek mintegy felét tekintjük álláskeresőnek, akkor 100 ezer áttelepülő esetén 50 ezer új álláskereső megjelenése a magyar munkaerőpiacon még csak évi 3 milliárd, de 800 ezer áttelepülőnél a 400 ezer álláskereső már évi 192 milliárd forint többletterhet jelentene a munkanélküli ellátásokban. Az áttelepülő fiataloknak jár a kedvezményes lakásvásárlási és szociálpolitikai támogatás. Amennyiben tíz százalékuk – 10 ezertől 80 ezer igénybevevőig – vásárolna lakást, átlagosan 5 millió forintos támogatott hitelt és részben szociálpolitikai támogatást felvéve, akkor ennek többletköltsége 6 milliárd forinttól 48 milliárd forintig terjedhetne. A közoktatási támogatás minden magyar állampolgárságú gyermek után jár. Ha az évi 500 ezer forintos állami-önkormányzati kiadással számolunk, és feltételezzük, hogy az áttelepülők 16 százaléka lehet óvodás vagy általános és középiskolás gyermek, akkor 100 ezer áttelepülőnél 16 ezer gyermekkel a többletköltség 8 milliárd forint, de 800 ezernél 128 ezer gyermekkel már 64 milliárd forint. Az összes kiadás 100 ezer főnél 46 milliárd forint, 800 ezernél pedig 537 milliárd forint. Mindez azt jelenti: minden magyar adófizetőnek évente 157 ezer forinttal többet kellene befizetnie a közös kasszába, ha az ellátások jelenlegi színvonalát meg kívánjuk őrizni.”

Zörgő kavicsok

Két hónapon át minden elérhető újságból, lapból, rádióadásból, tévéműsorból kigyűjtöttem az eseménnyel kapcsolatos híreket, véleményeket. Később megrostáltam, majd kidobtam az egészet, aztán megbántam, és amit lehetett, menteni próbáltam; most már úgy tekintek a kollekcióra, mint dobozban tárolt színes, zörgő kavicsokra. Néhány darab közülük: „A magyar államtól elszakított magyarok zöme a trianoni igazságtalanság részleges orvoslásának tartja, ha ismét a magyar állam útleveles polgára is lehet. (…) A kettős állampolgárság elutasítása mély lelki traumát okozna, és tömeges kivándorláshoz vezetne. (…) Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamenti, napirend előtti beszédében bejelentette, a szocialista, szabad demokrata kormány a határon túli magyarok érdekében a nem választ tartja helyesnek a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. (…) Markó Béla, az RMDSZ elnöke nem ért egyet az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a kettős állampolgárságról kialakított álláspontjával, ezért minden szavazati joggal rendelkezőt az igen válaszra biztatja. Az RMDSZ által készített felmérés azt mutatja, hogy az erdélyi magyarság 60 százaléka igényelné a kettős állampolgárságot, igaz, hogy az igénylők 14 százaléka rögtön kitelepedne. (…) Az senkinek se jutott eszébe, hogy a valóban bevándorolni óhajtókkal szembeni szörnyű vegzatúrákat megszüntesse. Az sem, hogy magyar könyvtárakat állítson föl Erdélyben. Kolozsváron ma van Goethe Intézet, British Council, francia intézet. Magyar intézet, magyar könyvtár nincs a sok tízezer magyar diáknak. Kit érdekel? Ha megszavazzák a kettős állampolgárságot, nem változik semmi. Ha nem szavazzák meg, nem változik semmi. (…) Kísértet járja be Magyarországot. A demagógia kísértete. Kétféle demagógia riogatja a magyart: a szív demagógiája és a fej demagógiája. (…) Ha az állampolgárság megadásától a kintről jövő Fidesz-szavazóktól való félelem tartotta vissza a baloldalt, akkor mától minden okuk megvan erre a félelemre. Ha az MSZP és a kormány mindjárt az elején kimond egy csendes igent a kedvezményes állampolgárság kérdésére, akkor nincs dráma, nincs front, nincs komoly esély a mozgósításra. A baloldal maga vonta saját fejére a nemzetárulás vádját. (…) Tegyük föl, hogy mindez úgy valósul meg, ahogy a kezdeményezők kitalálták, vagyis mindenki részesülhet a magyar állampolgárságban, aki magyar származású. A származást hogyan fogjuk meghatározni? Erdélyben ma körülbelül 1,8 millió magyar él, tehát kevesebb, mint ezelőtt akár egy évtizeddel. Igen ám, de ezen felül félmillió és egymillió közt van a magyar anyanyelvű cigányok száma. Délvidéken is legalább 60-80 ezernyi magyar anyanyelvű cigány van. Most akkor, ez hogy lesz? És mi történik a vegyes házasságokkal?”

A Széchenyi Körben

Rendszeresen meghívót hoz a postás a Széchenyi Kör üléseire, ugyanis újságíróként sokszor beszélgettem a kör megálmodójával, Varga Laci bácsival, és néhány rendezvényükre el is mentem; így kerülhetett az adatbázisukba a nevem, sok évvel ezelőtt. A kör túlélte a KDNP többszöri átalakulását, és az alapító tagjának az elhunytát. 2004. november 26-án Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke volt a meghívottjuk, aki a népszavazásról tartott előadást a MOM Művelődési Ház kupolatermében.

Restitutio in integrum, kezdte beszédét az elnök úr; a gyengébbek kedvéért lefordította: visszaadás egészében. Az állampolgárság visszaszolgáltatásáról van szó, magyarázta, hiszen a második világháború után Magyarország megvonta a határain kívül rekedtektől a szerzett vagy örökölt jogot. Ámde az új magyar politikai elit tagjai már a kimondás pillanatában furcsán reagáltak az MVSZ kezdeményezésre, közölte szomorúan; felelőtlenségről, kalandorságról beszéltek, annak dacára, hogy a határon túli magyarok érdekképviseleti szervezetei már 1990-ben kinyilvánították, minden tagjuk a magyar nemzet részének tekinti magát. Egy felelős demokratikus kormány ekkor felkínálta volna minden kirekesztettnek az állampolgárságot, de a politikai válasz helyett csak irodalmi érkezett; Antall József metaforával próbálta megoldani a helyzetet, és a szónok itt kicsit kuncogott. Semmit nem jelent az, folytatta, hogy valaki lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének mondja magát. Majd egy titkot osztott meg a jelenlévőkkel: az Antall-kormányban Trianon emlegetése vétségnek számított. Bizony. Sok évnek kellett eltelnie, amíg ismét bátorságot gyűjtöttek a felelősen gondolkodók, az állampolgárságot igénylők, sóhajtotta az elnök úr. 1996-ban, az MVSZ kongresszusának záróközleménye kimondta, hogy a határon kívülieknek meg kell adni a magyar állampolgárságot, méghozzá Magyarország EU-s csatlakozása előtt; különben új vasfüggöny ereszkedik a magyar népcsoportok közé. Erre elindultak a riogatások, a baloldal a honi kisnyugdíjasokat féltette, a jobboldal a kiürülő magyar területeket. Na de milyen piedesztálról tanácsolhatja egy pesti politikus az erdélyieknek meg a vajdaságiaknak, hogy maradjanak a szülőhelyükön? Sütő András író testi épségét nem tudták megvédeni, Szentlászlót pedig hagyták porig rombolni. Talán nem a nemzet, hanem a zsákmány védelme fontos bizonyos uraknak – villantotta fel a lehetőséget -, a zsákmány pedig nem más, mint az államapparátus irányítása.

Még 1999 nyarán az MVSZ által felkért ifjú jogászok kidolgozták az új modellt, melyet külhoni magyar állampolgárságnak neveztek el, magyarázta tovább. A saját folyóiratukban közölt tanulmányt elküldték minden felelős tisztségviselőnek, mégis, öt évvel később, azaz most, a döntéshozók azzal is védekeznek, hogy alig értik a fogalmakat. Ő maga 1999-ben, az EBESZ bécsi konferenciáján is ismertette az említett tanulmányt; ott kedvező fogadtatásra talált, ami természetes, hiszen a mintát a brit négylépcsős állampolgársági modell képezte. Tehát egyféle állampolgárság jár ezeknek, másféle azoknak, megint más amazoknak, így mérlegelni lehet. A szónok még hosszan sorolta, mi történt 1999 őszétől 2000 tavaszáig az MVSZ-ben, és miért vállalta el, hogy elnök legyen. Tehát 2000 augusztusára elkészült a külhoni magyar állampolgárság törvénytervezete, de akkoriban a Fidesz-kormány a státustörvényt erőltette; ők azzal nem kívántak szembemenni, hiszen a tervezet meghaladta egy metafora körét. Ám amikor a Medgyessy-kormány kasztrálta a törvényt, kivette belőle az egységes nemzet fogalmát, úgy gondolták, a kettős állampolgárság ügyét elő kell venni. Én hiszem, hogy december 5-én fölényes győzelmet aratunk, zengte befejezésként az MVSZ elnöke. Patrubány úr, talán a hatás fokozása miatt, nem riadt vissza a túlzástól sem: a világosság le fogja győzni a sötétséget, a népszavazás rendszerváltó lesz, sőt, még a bűnözés is visszaszorulhat Magyarországon, jósolta.

A Városligetben

November 27-én a Városligetben celebrált gyűlést a Fidesz-MPP. Érdekelt a demonstráció, különben is szép, napos szombat délután volt. A piros 20-as buszról sokan szálltunk le a Hősök terénél; utastársaim zászlót bontottak, volt, aki félméterest, volt, aki jóval nagyobbat. Egy fiatal házaspár sálként kanyarította a széles nemzetiszín szalag-kendőt a kabátgallérjuk fölé. Nekem tetszett a cécó. Vásárhelyen, a Ceausescu rezsimben még az olyan piros-fehér-zöld mütyür-fülbevaló is, amilyent egy középkorú asszonyon pillantottam meg, kiverte volna a biztosítékot. (Kamaszként, nagy titokban, dacból, a kabátom bélésén én is viseltem magyar zászlóra hajazó mütyürt.) Amint tovább haladtam, a nagy királyaink és a nagy fejedelmeink rosszalló tekintetét kerülő élelmes mozgóárusok rohantak meg; a kis híd után pedig egymást érték a hevenyészett sátrak, ahol elképesztő mennyiségben kínáltak Wass Albert könyveket, propagandafüzeteket, egyéb himi-humit – ahogy Németh Géza tiszteletes úr szokta a felesleges tárgyakat nevezni. Nagy-Magyarország térképből szintén bőséges volt a felhozatal: akár az egész területet be lehetett volna borítani velük. A Kós Károly sétányon szórólap-osztogatók hancúroztak: fideszes, koronás, magyarútleveles, kétigenes, schmittpálos buzdításból egyszerre tízet adtak, azzal a tanáccsal, hogy osszam szét ismerőseim között, vagy dobjam a szomszédjaim postaládájába. Az MVSZ is agitált, a szíves-karikás nyomtatványán arra instálta az érdeklődőt, hogy számoljon: minden Magyarországon letelepülő átlagos magyar család – két aktív szülő, két gyerek, két nagyszülő – évi 630.988 forinttal gazdagítja a költségvetést, így egy tetemes bevándorlás nem nagyobb kiadást, hanem nagyobb bevételt hozna az államnak. A sűrű szimpatizáns tömegben ötven-hatvan méterre tudtam megközelíteni a pódiumot; Gregor József éppen azt fejtegette, hogy ő igent mond a kettős állampolgárságra, különben nem tudna a kolozsvári operában dolgozó kollégák szemébe nézni. Öt-tíz percet maradtam, tovább sodródtam, forgolódtam, nem találtam a helyemet. Amikor elkezdődött Tőkés László püspök videofilmes, éneklős produkciója, sarkon fordultam, és megindultam a Hősök tere felé. A segéd-kivetítőnél ért utol a marosvásárhelyi Keresztes Ildikó dala, muszáj volt megállni, meghallgatni; a meghatódottság úgy szakadt a nyakamba, mint egy nyári zápor. Úgy éreztem, a dübörgő igen-igen-ek alatt az egész Városliget lüktet, imbolyog, a zászlók százai a zene ütemére hajladoznak, a hangszórók is zokognak. Félrehúzódtam a fák közé, hogy idegenek ne láthassák: áradó könnyeimet törlöm. Bár korábban már elhatároztam, hogy nemmel szavazok, most mégis megérett bennem az igen. Mire kivergődtem a tömegből, Orbán Viktor pártguru a beszédének még csak körülbelül a felénél tarthatott.

A fent olvasható összeállítás egy fejezet Kibédi Varga Sándor: Az Üveghegyen túl, Erdélyi ki- és bevándorlók az ezredfordulón című dokumentum-regényből. A kötet 2009 decemberében jelent meg a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában.

(Befejezése következik)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ