„Patton két hadtestének jobbszárnyán az 5. gyaloghadosztály a 4. gyalogoshadosztály mögül megkezdte északnyugati irányú előrenyomulását. Az influenzából felgyógyult, saját vizeletét ivó Hemingway az egyik magaslat tetején tréfálkozott néhány barátjával adoptált hadosztályából, miközben alattuk a katonák lepedőből készített álcaruhájukban, célzás nélkül törtek előre. Egyetlen válaszlövés sem érkezett. Szenteste meglátogatta a 22. gyalogezred rodenburgi parancsnokát, nem tudva, hogy az új ezredes Hemingway elhidegült feleségét is elhívta. Autót küldtek nekik Luxemburgba Martha Gellhornért abban a reményben, hogy kellemes meglepetést okoznak mindkettőjüknek. A párnak egy szobán kellett osztozkodnia.

Maga Marche is veszélybe került. A huszonegyéves Henry Kissinger a 84-es hírszerzőktől önként jelentkezett, hogy hátramarad kémkedni, annak ellenére, hogy zsidó származása ellenére további kockázatot jelentett. Bolling emberei azonban szilárdan tartották magukat, és a tüzérsége megtizedelte Waldenburg állományát.

Sem de Gaulle, sem Eisenhower nem akarták, hogy a felszabadulás vészterhes korszakában a zűrzavar uralkodjon el., különösen az őrült pletykák,, a váratlan fordulatok, az összeesküvés-elméletek, a vélt kollaborátorok feljelentgetései időszakában. J. D. Salinger író, 4. gyalogoshadosztály kötelékébe tartozó kémelhárító egység törzsőrmestere egy bajtársával együtt őrizetbe vettek egy gyanúsítottat, de a helyiek elragadták tőlük és halálra verték.

Az őrület terjedőben volt. „ Öt nap odafenn, és mára fákhoz beszélsz-szólt a kevés vicc egyike. A hatodikon válaszolnak is.
A 423. gyalogezredben szolgáló Kurt Vonnegut szerint egysége jóformán főiskolás kölykökből állt, akik csak azért vonultak be, hogy elkerüljék a börtönt. Nagyon kevesen értettek a fegyverekhez. Vonnegut az egyik zászlóalj felderítője volt, csak azértértett valamit a fegyverekhez, mert az apja fegyvermániás volt. Mindez a második világháború, az amerikai hadtörténelem legnagyobb kapitulációjához vezetett. 8 ezer katona adta meg magát. Feltartott kézzel jöttek elő, és megkezdték fogságukat, ami Vonnegut esetében Drezdát jelentette és az 1945. februári tűzvihart, amit meg is írt az Ötös számú vágóhídban.

Bár influenza kínozta, Hemingway nem akarta emulasztani a nagy összecsapást, Sikerült eljutnia Buck Lanham Rodenburg melletti parancsoknára. A ház egy gyaníthatóan németszimpatizáns papé volt. Hemingway nagy élvezetet talált a misebor fogyasztásában, hogy aztán saját vizeletével töltse meg a palackokat, Saját bevallása szerint fel is címkézte őket,”Schloss Hemmingstein” Később tévedésből meg-meghúzta a flakákat.

Kerekes Tamás

ANTHONY Beevor: Ardennek, 1944,
Gold Book Kiadó