Levinschi Szávuly Attila „feltámasztása” (2)
Levinschi Szávuly Attila verseiből / I.
Régvolt szerelmesek balladája
– Hallod fiú,
Szemből fúj a szél
Hová indultál?
– Hallod fiú,
Viharos az ég
Hová indultál?
Látod fiú
Varjúsereg száll
Látod fiú,
Közel a határ
Megyek, megyek a szerelmem vár
Megyek, túl az erdőn a szerelmem vár
Hajába fűzte a mezők virágát
Megyek, a határon túl a szerelmem vár.
– Hallod fiú
Ott fegyveres áll
Fordulj meg fiú
Az ég vérszínre vált.
Nem tehetem, ember
Szűksége van rám
Hajában virággal
Az erdő alatt vár
Ez itt a levele
Azt írja, szeressem
Egyedül elveszne.
Ott sétál a lány
Túl a domb hajlatán
Leül egyszer, aztán
Újra csak feláll
Megrebben egy madár
Felriad az égre
Fegyver dörren, hangja
Ideér a széllel.
Eltelt hosszú idő
A lány hiába várt
Elhervadt hajában
Régen a virág.
Talán egyszer
Elsirattuk életünket
Eltemettük szerelmünket
Bút kidobtunk rozzant ajtón
Bekopogott az ablakon.
Sarat gyúrtunk
Szakadt cipőnk
Korgott gyomrunk
Kapuk előtt.
Nem nyíltak ki,
Vérző fejünk
Visszapattant,
Vérzett szívünk.
Súllyal zuhan alá éltünk
Guruló kövek közt éltünk.
Megdőltek fűszálak a szélben
Kapaszkodtunk, mind csak térden.
Helyben állnék, várni téged
Indulnék is, hogy elérjek
Egyszer hozzád, hogyha kéred.
Fent az égen sötét felhő
Nyomomra hull záporeső.
Megindulunk, meg-megállunk
Talán egyszer rád találunk.
Talán egyszer ránk találsz majd
Simul hozzánk régmúlt vigasz.
Egyszer lehet, még meglátlak
Arcod eljön, itt is marad
Vétkezünk majd, így lesz éltünk
Megbocsátunk,
Továbblépünk.
Élünk, élünk.
/Közreadja: Szente B. Levente/
Pusztai Péter rajza